20 széket a Szent-Györgyi Albert Rotary Club vásárolt közösen a Soroptimist Club Szegeddel abból a 40-ből, amelyet tegnap adtak át a GEMMA szeptemberben megnyitott új, Bakay Nándor utcai iskolájában.

Az adományt már birtokba is vették az iskola diákjai. A másik 20-at a Rotary egyik tagja, Vass György vette meg. Az erről szóló adománylevelet Hajdu László, a Rotary elnöke és Nyári Zsuzsa, a Soroptimist vezetője adta át Péntek Imrénének, a GEMMA Fejlesztő Iskola intézményvezetőjének. A rotarysok elmondták: a sérült gyerekeket szintén támogató megyei katasztrófavédelemtől tudták meg, mire lenne még szükség az iskolában.

Szeged, Gemma intézet 40 széket kapott a Rotary-tól. Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu

Szeged, Gemma intézet 40 széket kapott a Rotary-tól.
Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu

Péntek Imréné megköszönte a felajánlásokat, amelyekből sosem elég. Felsorolta, gond van a kazánnal, a sportpályára koptatóréteg kellene, az udvarra pedig parkolóhely. Mozgássérült-játszóteret is építenének, amelyet a város összes rászoruló gyereke használhatna. A tegnapi tanítást Mérai József, a vásárhelyi Choco Hands tulajdonosa 200 kókuszgolyóval tette emlékezetessé.

delmagyar.hu

Borítókép: Szeged, Gemma intézet 40 széket kapott a Rotary-tól. Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu