Szeged legújabb körforgalma a szőregi Hősök terén épül, miután átadták az M43-ast. A városban és határában eddig összesen 23 kereszteződést körösítettek; 7 újabbat terveznek. Megyénkben ez a csúcs. Hódmezővásárhelyen 7, Szentesen 5 helyen „keringőzhetünk”, míg Makón belül 5 és kívül 1 – Csongrádon viszont a városban 1 és a külterületen 5 körforgalom épült.

Kell-e egyáltalán a szőregi Hősök terére tervezett körforgalom, ha rövidesen átadják az M43-ast és eltűnik az átmenő forgalom nagy része? Ez az alapkérdés váltott ki vitát a legutóbbi lakossági fórumon. A 43-as főút és a kübekházi út csomópontjában évek óta húzódik az építkezés. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. építteti, a teljes költsége 80 millió forint, ebből 56 millió a támogatás, 24 millió a város önrésze. Sindel János, az önkormányzat pályázati referense azzal indokolta a fejlesztést, hogy marad a tiszaszigeti határforgalom, és fontos a szőregiek, valamint a Klárafalva, Kübekháza, Újszentiván felé közlekedők biztonsága. Rózsavölgyi József, a körzet fideszes önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta: sem leállítani, sem halasztani nincs értelme a körforgalom-építést. A teret pihenőparkkal csinosítják tovább, díszkutat is készíttetne, amelyet a magyar mondavilágot idézve Emeséről neveznének el.

Sokasodnak a körforgalmak Szeged egész területén. Mindenhol első szempont a biztonság és a nagy forgalom gyors levezénylése.

A nyugati forgalomtechnika bevetése a kilencvenes években kezdődött, amikor a városban elsőként a Csillag teret körforgalmasították. Azóta még 22 különböző alakú és méretű körforgalom épült a városban és határában. A hely szűke miatt minikört alakítottak ki a színház sarkán, a Mátyás téren és a felsővárosi Tabán és Tápai utca kereszteződésben. A Csillag térihez hasonló körforgalom létesült a Bécsi körút–Szentháromság utca, a Vásárhelyi Pál utca–Bakay Nándor utca, a Csongrádi sugárút–Ipoly sor sarkán.

A sort Szeged szélén folytatták: az 5-ös útról az M5-ösre duplakörben hajthatunk fel, és körforgalommal csatlakozik a nyugati elkerülő az 5-ös, az 55-ös és a Dorozsmai úthoz. Körforgó vezényel a dorozsmai nagybani piac mögött és a dorozsmai templom előtt is. Az országban először duplakör épült a Dugonics térre. A lakótelepi forgalom lassítására iktatták be a Damjanich utca végét záró körjáratot. Az 5-ös út a röszkei elágazásnál is körösödött, a töltésen belüli szakaszán pedig ilyen megoldás könnyíti a Horgosi útról jövők dolgát. A Móravárosi körúton a bevásárlóközpont kapujában is lehet körözni. A város, de az ország legnagyobb és legintelligensebb többsávos jelzőlámpás körforgalma tavaly készült el a rókusi csomópontban. Újabb körjárat létesült a Kálvária sugárút Veres ács utcai kereszteződésében és a Boldogasszony sugárút Szent Ferenc utcai, illetve Bécsi körúti találkozásánál. A 47-es főúton dupla körforgalom épült az M43-as csomópontjában, turbókör vezényel régóta az algyői Mol-telepnél, és bevált a Téglás utcai is.

Papíron létezik egyelőre egy negyedik körforgalom is a 47-esen: a baktói Ladvánszky utcánál. Az 5-ös főúton, a kettős körforgalom és a sima körforgalom közé – ha nyer az önkormányzat pályázata – beékelődhet egy körforgalom a logisztikai központnál. Az 55-ösön is szaporodnak a körforgalmak a tervek szerint: a Belvárosi temetőnél egyszerűsíti a közlekedők életét. Megváltást jelentene az újszegedieknek, ha valóra válna a Szőregi úton a Thököly utcai és a Diófa utcai körforgalom elképzelése. Ugyancsak újszegedi terv a Temesvári körút Csanádi utcai csomópontjának körösítése.

Vásárhelyen 7, Szentesen 5

Vásárhelyen jelenleg 7 körforgalom működik, közülük négy a hódtói kereskedelmi övezet bevásárlóközpontjainak közvetlen közelében. Az első 2003-ban épült, a Kálvin téri turbókörforgalmat pedig tavaly adták át az autósoknak. Makón 5 körforgalom van a városban (az első 2001-ben készült el), ebből négy a települést átszelő 43-as főút mentén, egy pedig a Kálvin, a Csokonai és a Rákóczi utca kereszteződésében. Egy újabb külterületen, az autópálya lehajtója és a 43-as út találkozásánál készült. Szentesen az elmúlt évben több újat építettek: most összesen 5 van. Csongrádon pedig egy belterületi körforgalom van, a félegyházi út és az elkerülő találkozásánál. További öt pedig a külterületen és a hullámtérben, a Körös-toroknál épült.

Dombai Tünde, delmagyar.hu