A pénteki tanévzárón ajándékozta oda a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Club jelképesen azt az 1 millió forintot a fogyatékos gyerekek szőregi iskolájának, amellyel már fennállása óta támogatták az intézményt.

20110611-1-milliot-adott.jpgAz összeg ünnepélyes átadásán Farkas András elnök és Vass György képviselte a klubot, az ajándékot Kiss Zsuzsanna, a szőregi iskola – hivatalos nevén GEMMA Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztő Iskola – intézményvezetője vette át. Ezt követően tartották meg az évzáró ünnepséget, amelyen a fiatal iskola első tanévét értékelték. Az intézményvezető lapunknak elmondta: sok támogatójuk volt, a legnagyobbaknak – a Rotary Clubnak, a Rotaractnak, a Henkelnek, a Soroptimist Clubnak, a szeged-csanádi püspökségnek, Rózsavölgyi József szőregi önkormányzati képviselőnek, a Vasvári Pál szakközépnek – külön is köszönik a segítséget. A fenntartó, a Szivárvány Autizmus Egyesület vezetője, Harter Árpádné azt hangsúlyozta: egy tanéven, az úgynevezett tanulóidőn vannak túl. De a munkák, a rég bezárt iskola átalakítása már tavaly ilyenkor elkezdődött. Mind a mai napig önkéntesek fáradoznak azon, hogy az iskolás korú fogyatékosok, valamint a már felnőtt sérült emberek itt második otthonra találjanak.

delmagyar.hu
Fótó: Karnok Csaba, delmagyar.hu