Szőregi életképek címmel nyílt kiállítás a városrész elmúlt másfél évtizedének mindennapjairól készült fotókból a Tömörkény István Művelődési Házban. Az alkotó, Avramov András tizenöt téma köré csoportosított százöt fotót. A Magyar Kultúra Napján nyílt tárlatával azt szeretné elérni, hogy az ott élőkkel közösen elevenítsenek fel egy-egy pillanatot, eseményt, vagy régen nem látott barátot.

– Az időből kiragadott szőregi életképekkel az a célom, hogy megmutassam, mennyi remek dolog történt velünk itt, Szőregen. Bizonyosan lesznek olyan pontok, ahol a látogatók úgy fogják majd érezni, hogy ide még ezt, vagy azt be kellett volna illeszteni. Minden bizonnyal igazuk is lesz, de több mint másfél évtizedet szinte lehetetlen részletesen bemutatni egy fotókiállításon – mondta el a tárlatról Avramov András.