Az úgy kezdődött, hogy néhányan el akartak menni másik klubot keresni. Gondoltam, ez nem lesz jó így, hogy elhagyják Szőreget. Közgyűlésre hívtam a csapatot 2010. július 30-ra, ahol közöltem a megjelentekkel, hogy nem kell elmenni Szőregről, inkább alapítsunk egy új egyesületet. A jelenlévők közül többen helyeselték az ötlete, akik ott helyben ki is töltötték és aláírták a belépési nyilatkozatot, így taggá váltak 20 fő személyében.

Ezután következett az alapszabály elkészítése és elfogadása. Természetesen ezt mind jegyzőkönyveztük, melyet Benkéné Dr. Lanver Klára vezetett.

Megválasztottuk a 3 tagú vezetőséget, melynek elnöke Balázs Isván, elnökhelyettese Benke József és titkára Székesi Istvánné lett.

Célunk, a szabadidő hasznos eltöltése, az egészséges életmód megismerése és gyakorlása, jóga torna tartása, melynek vezetője Karl Hubertné, közös kirándulások, múzeum látogatások szervezése, szoros kapcsolat kialakítása a dalkörrel és programokon való részvétel. Felvesszük a kapcsolatot más klubokkal és azokkal is közös programokat szervezünk.

Együtt egymásért egészség napokat szervezünk az egészség megóvásáért, tanácsadást tartunk természetesen szakorvosi előadás formájában.

Elképzelésünket a megfelelő formában beadtuk a Csongrád Megyei Bíróságra, ahol kedvező elbírálásban részesült kérelmünk, melyet 2010. szeptember 17 dátummal postáztak részünkre, így hivatalosan is egyesületté váltunk.

Balázs István