Éves munkatervünknek megfelelően szeptember 29-én vonatra szálltunk azzal a céllal, hogy megnézzük Budapest nevezetességeit. Első utunk a világhírű Mátyás Templomba vezetett, ahol tárlatvezető segítségével végigjártuk a templomot, és megismerhettük annak történetét, elcsodálkozhattunk gyönyörűségén.

Fotó: Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete

Fotó: Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete

Ezt követően a Halászbástyát vettük birtokba, ahol szintén egyik ámulatból a másikba estünk. Elénk tárult gyönyörű fővárosunk madártávlatból: a Duna, a Parlament, és még sorolhatnám a szebbnél- szebb látottakat. Majd megebédeltünk a Halászbástya teraszán, s a jóízűen elfogyasztott ebéd után irány a Szent István Bazilika, mert azt is meg akartuk nézni. Itt ismét csodálatos kép tárult elénk, ami egy feledhetetlen emlékként él szívünkben. Elfáradtunk ugyan a sok gyönyörűség láttán, de megérte, mert ilyen szépeket régen láttunk. Majd vonatra szálltunk és hazautaztunk. Köszönet érte, aki lehetővé tette, hogy részesei lehettünk ennek a gyönyörű napnak.

Balázs István
Szőregi Regélő, 2015. november

Borítókép: Fotó: Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete