Múzeumi kiállítás

A Szőregi Nyugdíjas Egyesület a Senior Center jóvoltából február 25-én kedvezményes áron látogatta meg a Móra Ferenc Múzeum „Pompei” c. tárlatát. A múzeumhoz 12 fő nyugdíjas érkezett, akik idegenvezetői kísérettel tekintették meg a kiállítást. Első helyen a korabeli tárgyakat, szokásokat mutatták be. A gladiátorok és a rabszolgák versenyeztetését, ezek felszerelését. Tovább haladva a Vezúv hegység kitörését videón, majd a mumifikálódott emberekről készült gipsz másolatot mutattak be. Itt érdekesség volt, hogy a nagy hőtől az ember szinte azonnal elégett és a helyén egy üreg keletkezett, ezt töltöttök ki gipsszel. Szólt az idegenvezető arról is, hogy a területet 2-3 méteres hamu és kőtörmelék borította. A kitörési felhő magassága elérheti a 30-40 kilométert is. Leghíresebb példája pedig éppen a Vezúv egyik legnagyobb, Kr. u. 79-ben február 5-én történt kitörése (az elnevezést ifjabb Plinius után kapta), az ásatásokat sokáig nem kezdték el, mivel nem tudták, hogyan konzerválják a holttesteket, míg végül a gipszkiöntés mellett döntöttek. Ezután a csoport átment a Fekete Házba, ahol idegenvezetőnk elköszönt tőlünk, majd mi elmentünk a Kass Galériába ahol időskálán bemutatták, hogy ebben az időben ezen a területen a Római birodalom barbárjai lakták a Kárpát-medencét, ezek harci eszközeiről, temetkezési szokásáról tájékozhattunk. Köszönjük a kellemes délutánt.

Molnár János

 

Nőnapi ünnepség a Szőregi Nyugdíjas Egyesületnél

Március 9-én szépen megtelt a művelődési ház, elsősorban hölgyekkel. A férfiak szívükön viselték, hogy felköszöntsék a hölgyeket. Négyen (Kele István, Benedek K. István, Hodács Károly és Bárdos László) nőnapi köszöntő verseket mondtak el, majd Szűcs Tibor nőnapi dalokat énekelt el.

Minden hölgyet cserepes virággal ajándékoztunk meg, Dr. Berkesi Ottó képviselő úr pedig egy szál virággal köszöntötte a megjelent nőket. Képviselő úr bevezetett minket a nőnap történetébe és azt taglalta, hogy a nők még mindig nincsenek úgy megbecsülve, ahogy kellene. Az est többi részében a zenész húzta a talpalávalót, amit a résztvevők ki is használtak. Közös nótázással zárult ez a hangulatos est.

Március 11-én az újszentiváni közös rendezvényre kaptunk meghívást. A rendezvényház megtelt a vendégekkel, és a helyi nyugdíjas csoport tagjaival. A szőregi egyesület 10 fővel képviseltette magát. Az elnök asszony megnyitója után Szabó Sándor országgyűlési képviselő úr köszöntötte első sorban a hölgy vendégeket és mindenkinek egy szál szegfűt adott át. A vacsora finom, a hangulat emelkedett volt. A tombolán értékes nyereményeket lehetett nyerni. Vidám hangulattal távoztunk.

Bárdos László