2014. október 22-én 19 órakor a Szőregi Nyugdíjas Egyesület tagjai színházba mentek, hogy megnézzék a Szegedi Kisszínházban „A hülyéje” című vígjátékot. Egyesületünk rendszeresen látogatja a színházi előadásokat, így nyugodtan mondhatom, hogy az utóbbi idő egyik legjobb vígjátékát láttuk. A jól érthető, humoros szöveget erotikus mozdulatok, félreérthető helyzetek tarkították. Georges Feydeau darabja sokszor megnevetette a közönséget, amely az előadást a végén nagy tapssal jutalmazta. Igazán megérte elmenni. Az előadást, melyen pályázati támogatásból vehettünk részt, 16 tagunk nézte meg.

Molnár János
Szőregi Regélő, 2014. december