A Szőregi Idősekért Alapítvány által az Idősügyi Alapból megpályázott és megnyert szegedi önkormányzati támogatás segítségével a tagok október 25-én több szempontból is rendhagyó kirándulás  részesei lehettek. Rendhagyó volt, mert az utazáson a Szőregi Nyugdíjas Egyesület tagjai is részvettek és az úti cél a Szarvasi Arborétum volt. Rendhagyó volt az időjárás is, mivel a verőfényes napfényben a nyárias ősz a lombszíneződésével minden szépségét megmutatta.

A 32 utas biztonságát, kényelmét az MMG Group kft biztosította. Útközben Hell István ismertette a „Cselekvő közösségek” program tartalmát és a kitűzött célok megvalósítása érdekében kérte a jelenlévőket a tevékeny közreműködésre. Az együttgondolkodás megalapozta a nap vidám hangulatát.

A Szarvasi Arborétumba belépve jómagam is azt gondoltam, hogy egész nap a természet szépségét élvezhetjük, a sárgában, zöldben, rozsdavörösben, arany barnában tündöklő növényzetben  gyönyörködhetünk. Legnagyobb meglepetésemre azonban pillanatokon belül beléptünk a Mini Magyarország elnevezésű makett-parkba, ahol a tündöklő napfényben egy csodavilág tárult elénk. A  történelmi Magyarország közepén 73 építészeti remekmű minden apró részletében kidolgozott kicsinyített másával találtuk magunkat szemben. Így az Egri és a Diósgyőri vár mellett Déva vára, a  Munkácsy vár, az Országháza mellett a Szegedi dóm, a Csíksomlyói kegytemplom és a Dióshalmi fatemplom valósághű megjelenítésével is találkoztunk. Az ország egyetlen interaktív makett-parkja  öbb kis csodával is elkápráztatott bennünket, mivel gombnyomásra vonatokat, hajókat indíthattunk és az egy-egy épületre jellemző zenét, harangjátékot hallgathattuk. A sétálással,  nézelődéssel járó fáradságot is kipihenhettük. Többen megjegyezték, hogy gyermekeikkel, unokáikkal közösen remek családi program lehet a park megtekintését.

Az ebédet a Köteles Vendéglőben fogyasztottuk el, ahol ízében és nagyságában is igazán kiváló magyaros étkeket kaptunk. Az elhelyezés és a kiszolgálás is minden igényt kielégített.

A délután az arborétum növényzet különlegességeinek és a hozzájuk kapcsolódó állatvilágnak a megtekintésével telt. A mamutfenyők, japán juhar, mocsárciprus mellett pávákban, mókusokban is  gyönyörködhettünk. Az út végén a Tündöklő kövek a megbékélést, az elmélkedést segítették, erősítették.

Ez a nap igazán emlékezetessé, felejthetetlenné vált a részt vevők számára, amelyet a szervezőknek, segítőknek, támogatóknak ezúton is köszönünk.

Zilahyné dr. Veres Anna
Szőregi Regélő, 2019. december