A készülődés szeretettel teli melege hatotta át életünket az év utolsó hónapjában. A település életébe bekapcsolódva a Faluházban Jutka néni és Szilvi néni segítettek az adventi koszorúk készítésében a jelenlévő gyermekeknek. A Katica csoportosoknak jutott a megtisztelő feladat, hogy műsorral kedveskedjenek a település lakóinak az első adventi gyertyagyújtás alkalmával. A kis kezekben világító mécsesekkel adták át a szívükben élő szeretetet énekeikkel és versekkel.

A művelődési házban ismét elvarázsolt bennünket a zene. A fagott duó meleg hangja jól illett a karácsonyi hangulatú előadáshoz. A választott igényes darabok fokozták az ünnepvárás érzelmi hangulatát.

Nagyon vártuk a Télapót. Készítettük a rajzokat, színeztünk, verseket, dalokat tanultunk.

A Truffaldínó Bábszínház manóitól humoros, „Várjuk a Mikulást” c. meseszínházából sokat megtudhattunk a Télapóról. Vidám játékuk közben megjött az ajándékokkal a kedves Télapó. Sok szép dallal, verssel vártuk és átadhatták neki a gyermekek a számára készített ajándék rajzaikat.

Az iskolába készülőket az elsősök meghívták vidám Mikulás váltóversenyre. Odaérve megcsodálhatták a feldíszített épületet és a karácsonyfát. Kedves ismerőseikkel, volt ovis társaikkal találkozhattak újra, akik ajándékkal várták őket. A tanító nénik a vidámságot és a versengésben a játék örömének élményét hangsúlyozó feladatokat állítottak össze számukra. Boldogan, kipirulva értek vissza és mesélték élményeiket társaiknak. A művelődési házban „Mikulásék karácsonya” címmel vidám mini színházi előadást néztünk. A gyermekek bekapcsolódtak a történetbe, tanácsaikkal segítették a rénszarvast és a hóembert, akik bizony nehezen boldogultak a városi élet szokásaival.

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Fotó: Szerb utcai Óvoda

A jó hangulat előkészítette a délutáni közös karácsonyi barkácsolást a szülőkkel. A gyermekek izgatottan várták, hogy az oviba közösen alkothassanak anyuval, apuval, mamival. Meghitt, kreatív hangulatban készültek a szép díszek, miközben a sülő mézeskalács illata járta át a házat.

A tél hangulata váratott magára, a korcsolyásoknak viszont bőven volt lehetőség a pályán a jég örömeivel ismerkedni. Egyre ügyesebbek, mozgásuk olyan gyakorlottságot mutat, hogy a nagyobb fiúkat hívják az edzők jéghoki edzésre.

Mozgásfejlesztő programunk részeként a Katica csoportosok lovagoltak. Nagyon bátran ültek a nyeregben, már kicsit ügethetett is velük Rigó. Van, aki olyan magabiztos, hogy egyik kezével el meri engedni a kapaszkodót. Bázisoviként bekapcsolódtunk az Ifjúsági Vöröskereszt adománygyűjtő akciójába. A szülők tartós élelmiszereket, játékokat ajánlottak fel a rászoruló családoknak, így járultak hozzá mások örömteli karácsonyához. Az Ifjúsági Vöröskereszt megköszönte segítségünket, melyet szeretnénk ez úton közvetíteni a kedves szülőknek.

A harmadik gyertyagyújtásnál a Maci csoportos gyermekek közreműködtek adventi versekkel, karácsonyi énekekkel. Kis lámpásaikkal körbejárták a koszorút, megteremtve a karácsonyi áhítatot.

A város ünnepváró forgatagába a Maci csoportosok látogattak el. A szalmabála labirintusban vidáman kergetőztek. A hatalmas karácsonyfa, a sok feldíszített kirakat, a téren a Télapó és szarvas figurái elvarázsolták őket.

Egy reggel nagy meglepetés érte a Katica csoportos gyermekeket, mert egy hétvégén itt jártak az angyalkák és átvarázsolták a termet. Szép új szekrénysor, újjá alakított kis játéksarkok várták őket. A kedves szülők sokat segítettek álmunk megvalósulásában, szeretnénk nekik megköszönni.

A termeket szépen feldíszítettük és készültek a kis ajándékok, díszek otthonra. A Karácsonyt meghitt hangulatban, csoportokban ünnepeltük, versekkel, énekekkel. A gyermekek izgatottan várták, mikor bonthatják ki a sok ajándékot. Nagy volt az öröm, mikor játszhattak velük. Ezen a napon a Katica csoportosok részt vettek a közös betlehem felszentelésén. Az áhítat és öröm járta át a kisgyermekeket.

Köszönjük a szülők támogató segítségét, és áldott, boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Az óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2016. január

Borítókép: Fotó: Szerb utcai Óvoda