A téli lovaglás élményében volt része a Pillangó csoportos gyermekeknek. Nagy pelyhekben hulló hóban igazán élvezetes volt a téli táj. Rigó a kis szürke póni bizonyára kevésbé élvezte a tél  szépségét, hisz ő a feladatra figyelt, mi meg örömködve róttuk vele a köröket a lovardában.

Nagyszerű komolyzenei élményben volt részünk az Ifjúsági Házban, ahol a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában hallgathattuk Kacor király, és a Három kismalac történetét. Az összekötő szöveget mondó, rendkívül magával ragadó személyiségű előadó szinte a történetek részesévé tette a gyerekeket, s azonosulni tudtak a mese szereplőivel. Rendkívül élvezetes, humoros jókedvű délelőttben volt részünk. A gyermekek napokon keresztül emlegették, hogy melyik hangszer megtestesítője volt egy-egy meseszereplő.

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Óvodai életünk egyik kiemelkedő ünnepe a farsangvárás. Kellő izgalommal, vágyakozással, sok-sok vers, ének és tánctanulással teltek a megelőző napok. Mindenki legnagyobb tudása szerint készítette álarcát, amelyet most az Állatkert lakói köré építettünk. Szorgos kezek dolgoztak a majom, macska, medve, nyúl… felsorolni sem volna egyszerű, hogy hányféle álarcot készítettünk. A vidám farsangi mulatságunk február 20-án volt a művelődési házban. A nagyterem zsúfolásig megtelt a sok jelmezes felvonulóval. A műsor után igazi farsangi hangulatú eszem-iszom, dínom-dánom mulatság vette kezdetét. Gyermek, felnőtt egyaránt rongyosra táncolta a cipellőjét. A vidám hangulat este tovább folytatódott a felnőttek báljával, ahol igazi fergeteges hajnalig tartó mulatságban volt részünk. Nagy köszönet illeti Dr. Berkesi Ottó képviselő urat, aki nagylelkű adományával bővítette tombola tárgyainkat. Ugyanilyen szívet-lelket melengető szülői közösség adományaiból tevődött össze a színes  ajándékcsomagok tartalma. 20. bálunkat ünnepeltük, így természetesen nem maradhatott el a szülinapi torta sem, melyen a gyertyát a jelenlegi és régi kollégák együtt fújtunk el. Sok támogatónk volt szőregi illetve szegedi vállalkozók körében is. Nagyon köszönjük önzetlen adományaikat!!! A befolyt összegből óvodánk játékgyűjteményét bővíthetjük, és szépíthetjük az udvart.

A jégkorcsolya oktatás lassan befejeződik, a résztvevő gyermekek már nagy biztonsággal szelik a jeget, s hajtanak végre ügyességi játékokat. Folytatjuk mozgásszükségletük kielégítését a görkorcsolyázás alapjainak elsajátításával, melynek első alkalma február 29. Bízunk abban, hogy ez a mozgásforma is hozzájárul testi erőnlétük, edzettségük, egészséges mozgáskultúrájuk fejlődéséhez.

A Szerb utcai óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2016. március

Borítókép: Fotó: Szerb utcai Óvoda