Az ünnepek után nagy örömmel, élményekkel érkeztek vissza a gyerekek az óvodába. Minden gyermek elmesélhette, hogyan teltek az ünnepek a család, a szerettetik körében.

Sajnos a mi gyermekcsoportjainkat sem kerülték el a téli vírusok, bacilusok. Sokat beszélgettünk a gyermekekkel arról, hogyan tudnánk megelőzni, mi mindent kell megtennünk, hogy minél kevesebben betegedjünk meg. Képekkel illusztráltuk, s emlékeiket elevenítettük fel akkor, mikor megbeszéltük hogyan, mi módon óvjuk egészségünket. Gyümölcsök, zöldségek, vitaminok  fogyasztására, a gyakori- és alapos kézmosásra hívtuk fel a figyelmüket.

A madarak téli etetésével foglalkoztunk az óvodában, a gyerekek lelkesen kapcsolódtak be a madáretető készítésbe. Szalonna darabokat, olajos magvakat helyeztünk a madáretetőkbe, amelyeket minden nap figyelemmel tudunk kísérni, hiszen nagy keletje van a gondoskodásnak, mert a hideg tél a madarakat sem kíméli. Gondoskodó figyelemmel kísérjük a madarak életét, a téli madáretetést. Mindhárom csoportunk kellő figyelmet fordít az etetők feltöltésére, nemcsak képeken, hanem élőben is megleshetjük az idelátogató madarakat.

Lehetőségük nyílt a gyerekeknek, hogy közelebbről is megismerkedjenek a csellóval. Nagy örömünkre szolgált, hogy minden kisgyermeknek lehetősége volt ki is próbálni, hogyan kell megszólaltatni ezt a hangszert.

Fotó: Szerb Utcai Óvoda

Kísérleteztünk a jéggel, s csak olvadásuk után derült ki, hogy mi minden rejtőzik a hófehérnek hitt jégkristályok között. Festettünk jégfestékkel, mely nagy sikert aratott a gyermekek körében.

Délutáni foglalkozásaink is nagy lendülettel folytatódnak, a gyerekek és a szülők nagy örömére.

Készülünk Hagyományos Óvoda Bálunkra és a gyermek farsangra, sokat beszélgettünk már, hogy ki milyen maskarát fog felölteni. Sokan az épp „aktuális” mesehősök jelmezét szeretnék viselni, mint pl. Jégvarázs, Pókember…stb.

Szerb Utcai Óvoda
Szőregi Regélő, 2020. február

Borítókép: Fotó: Szerb Utcai Óvoda