Ezt a szép, bensőséges ünnepkört nyitotta meg a hittanosoknak szervezett Adventi koszorúkészítés a Faluházban, melybe óvodásaink is bekapcsolódtak, ezzel párhuzamosan volt az iskola, az óvodák és bölcsőde közös szervezésében tartott alkotó délután, melybe néhány óvó néni és dajka néni részt vett. Örömmel találkoztunk kicsikkel és nagyokkal, és közösen készültünk otthonos környezetben, teázás mellett az asztali és karácsonyfadíszekkel az ünnepre.

Izgalommal vártuk a Télapót. A termeket feldíszítettük, melybe a gyermekek is segítettek szép alkotásaikkal. A nagycsoportosok a postára látogattak, hogy feladják levélben kívánságaikat. Közben megismerkedtek az épülettel és a benne folyó munkával, a levél útjával a feladástól a kézbesítésig.

A Truffaldínó Bábszínház vidám manóival vártuk közösen a Télapót, akik az erdő lakóinak készítették össze az ajándékokat. Közben minden állatról énekeltünk egy dalt. Hamarosan megérkezett a Télapó, aki a nagycsoportosok örömére a hozzá küldött leveleiket felbontotta. A gyermekek dalokkal, versekkel kedveskedtek a Télapónak és boldogan vették át tőle a csomagokat.

A nagycsoportos korú gyermekeket az iskolások meghívták vidám Mikulás-váltó sportnapra.

Örömmel találkoztunk az ismerős gyermekekkel, volt csoporttársakkal. Megismerkedtünk az iskola épületével és meglátogattuk a két első osztály tanulóit. Láthattuk mit tanulnak, hogy készülnek a karácsonyra.

Ebben az időszakban kihangsúlyozzuk az érzelmi nevelést, az együttérzést. Ezért úgy kapcsolódtunk be az Ifjúsági Vöröskereszt adománygyűjtésébe, hogy a gyermekekkel megbeszéltük, miért van erre szükség. Velük közösen is töltöttünk meg dobozokat az általuk hozott játékokkal, ruhákkal.

A termeket szépen feldíszítettük, készülnek a karácsonyfadíszek, ajándékok a szorgos kis kezek által.

Tanuljuk a dalokat, verseket, az egész óvodát a készülődés hatja át.

A város ünnepi hangulatát és a karácsonyi vásár forgatagát megfigyelni és átélni mentünk be a gyermekekkel a belvárosba. Áhítattal énekelték a hatalmas karácsonyfa alatt a karácsonyi dalokat, boldogan tervezgették ki, mit kér majd a fa alá.

Vidáman bújócskáztak, keresgélték egymást a labirintus szalma illatú falai között.

A papír és PET palack gyűjtés eredményes volt a szülők aktív részvételével. A befolyt összeg az alapítvány számlájára került. Köszönjük a segítséget!

Boldog új évet kívánnak az óvoda dolgozói!