A szép őszi napokat kihasználva sokat sétáltunk az óvoda környékén, megfigyeltük a természet változásait. Sétáink alkalmával az ősz kincseit gyűjtögettük, felelevenítettük az utcán való közlekedés szabályait. Sokat beszélgettünk, és ehhez kapcsolódó meséket, verseket, dalokat tanultunk. A változatos technikával készülő ábrázoló tevékenységekben tükröződtek élményeik. Ezekből a munkákból készült válogatással vettünk részt a Művelődési Ház által meghirdetett „Őszi varázslatok” terméskép kiállításán. Nagycsoportosaink megtekintették a kiállítás megnyitóját.

Bábszínház

A novemberi hónap egy bábelőadással indult, melyet a Truffaldino bábszínház szervezett a gyerekek részére. Igen derűs, vidám pillanatokat élhettek át a gyerekek, A bátor kiskacsák című előadást tekinthettük meg.

Lovaglás

Ebben a hónapban a Pillangó és Maci csoportos gyerekek látogattak el a lovardába, illetve ismerkedhettek meg a lovaglással. Az első megilletődött pillanatokat hamar felváltotta a gyermeki kíváncsiság, mert mindenki szeretett vonal felülni Rigó hátára. Felfedezhettük a lovarda épületét, megfigyelhettük az állatok gondozását, ápolását, az istállók takarítását. Sok répát, almát hoztak a gyerekeke, meg is etethettük a lovakat.

Sakkjátszótér

Sakkjátszótér címmel idén novemberben indult el az a komplex képességfejlesztő program, melyet Szőregen elsőként óvodánkban vezettünk be. Óvodánk iskolába készülő nagycsoportosai vehetnek részt játékos képességfejlesztő foglalkozáson, mely segíti az iskolára való felkészülést. A program alapja a sakk, e köré épülnek a különböző feladatok, amelyek segítik a logikus gondolkodást, a kreativitást és a problémamegoldó készségeket. A gyerekek szeretik ezeket a foglalkozásokat, mert jót játszanak, és közben tanulhatnak is. A Polgár Judit sakknagymester nevével fémjelzett program célja, hogy a koncentráció fejlesztésével segítse az óvoda és az iskola közötti átmenetet.

Hit oktatás

Egy több éves hagyományt folytatva, a hit oktatását hittan foglalkozások formájában továbbra is a plébániával együttműködve tartjuk, a gyermekek erkölcsi nevelésében nyújtva ezzel segítséget. GEMMA Központ támogatás Óvodánk idén először tervez részt venni a Gemma Központot támogató kupakgyűjtésben. A tavaszi kupakgyűjtő kampányban is több ezer műanyagkupak gyűlt össze a társaság telephelyein. Az értékesítésből befolyt összeget Szeged első speciális, integráló játszóterének létrehozására fordították. Az újrahasznosítható hulladékot egy műanyag feldolgozó cég vásárolja meg, amelyből a befolyt összeget a fogyatékos fiatalok fejlesztését szolgáló eszközök vásárlásra fordítják a GEMMA- nál.

Környezettudatosság

Óvodánk nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos magatartás kialakítására, így terveink között szerepel, hogy csatlakozunk a „Zokni csereprogram”hoz. A használt zokniból szigetelőanyag készül a bútoripar számára, valamint geotextília utak építéséhez. A még használható zoknikat pedig segélyszervezetek közreműködésével rászorulóknak adományozzák.

„Olajgyűjtés”

„Egy liter használt sütőolaj egymillió liter ivóvizet tesz használhatatlanná.” Óvodánk gyűjtőpontot alakított ki, ahol a szülők leadhatják a háztartási használt sütőolajat. A  gyűjtőedény lehet akár üveg, akár műanyag palack, melyet az óvodában elhelyezett „olajgyűjtő” edénybe kell leadni. A kezdeményezés népszerű a szülők körében, támogatnak bennünket.

Cipősdoboz akció

Terveink között szerepel, hogy részt vegyünk az országos karácsonyi adománygyűjtő kampányában, támogatva a rászoruló gyerekeket.

A Szerb utcai óvoda alkalmazotti közössége
Szőregi regélő, 2018. december