Márciusban különleges hangszereket láthattunk, hallhattunk az Áloműző Kamaravarázs előadásán a művelődési házban Vizsolyi Lívia fagott művész és kamarazenekarának gyermek előadásán. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, érdeklődve figyelték a különböző hangszereket, és örömmel vettek részt a zenés mozgáson. Kedvet kaptak a zenéléshez. Többen otthon is „zenélnek”, furulya, dob, harmonika is található a családi zenés kincstárban.

Bábelőadás a bölcsődéseknek

Ellátogattunk a Szőregi bölcsődébe, ahol óvó nénik meglepetéssel készültek a kicsiknek, egy bábelőadással. (A kiskakas gyémánt félkrajcárja) A néző közönség kerek szemekkel, feszült figyelemmel leste a kiskakas kalandjait. Jól szórakoztak. A mese végén a bátrabb gyerekek odamentek az óvó nénikhez, kicsit játszadoztak, megnézegették a bábokat, énekelhettek majd boldogan intettek  búcsút látogatóiknak.

Szívárványhíd, színek világa

Sokat kísérleteztünk ebben az időszakban a gyerekekkel. A színek világa, a színekkel való játék mindig izgalmas, és rengeteg lehetőség van a felfedezésre. Színérzet-fogalom társítás (színek  neveinek tanulása), szem-kéz koordináció, az érzékelés, a kreativitás, finommotorika, esztétikai érzékenység, alkotókedv, vizuális emlékezet, s még sok más területre van hatással ez a kis közös tevékenység. A legkisebbeknek is bátran adtunk eszközöket, teremtettünk lehetőséget az alkotásra, az eszközökkel való ismerkedésre, hiszen saját maga képességeinek felfedezése, a kreativitás  és önálló alkotás mind ezekből a felfedezésekből táplálkozik.

Lámpás séta

Ünnepi megemlékezést tartott a város az 1879-es szegedi nagy árvíz 140. évfordulója alkalmából az Árvízi emlékműnél, melyen óvodánk is képviseltette magát. A gyerekekkel közösen mécses tartókat, lámpásokat készítettünk, melyeket magunkkal vittünk az emlék sétára.

Piros-fehér-zöld

Nagy izgalommal vártuk a Hagyományőrző 15. Pálffy Huszár Egyesület tagjait és a Vásárhelyi Honvéd, akik a Nemzeti Ünnepünk méltó megemlékezésére érkeztek. Ámulva nézték a gyerekek a bemutatójukat, megismerkedve ruházatuk minden darabjával.

Szerb Utcai Óvoda

Legnagyobb érdeklődést természetesen a fegyverek keltették fel. A kardok, pisztolyok, puskák, amelyeket kezükbe is foghattak. Megtudtuk, hogy miért is van a huszárok csákóján a védőréteg, s mit jelképeznek a ruhájukra varrt arany motívumok.

Az ünnepre készülve mind a három csoportban készültek a zászlók, kokárdák, rajzok, amivel díszítettük a termeinket a gyermekek bevonásával.

Úszás

Elkezdődött óvodánkban az úszásoktatás. Heti rendszerességgel folytatódik a vízhez szoktatás. A gyermekek egyre bátrabbak, ügyesebbek, mozgásuk fejlődik, koordinálódik. A vízhez szoktatás megalapozza a gyerekek vízhez való viszonyát vízbiztonságot ad. Sokszor az első vízzel kapcsolatos élmény egész életre szól. A gyermek szempontjából nagyon jó érzés, sikerélményt és biztonságot ad, ha ebben az idegen közegben, megtanulnak biztonságban önfeledten mozogni.

Víz-víz, tiszta víz

A Víz Világnapja alkalmából egy héten át a vízi környezet megóvásáról, életünkben betöltött szerepéről és a természetes vízi életközösségről számos módon szereztünk ismeretet és játszottunk a témához kapcsolódó játékokat. Munkánk során kiemelten foglalkozunk a környezeti neveléssel, a természet megismerésére, tiszteletére neveléssel, a környezetvédelmi magatartásformák és attitűd megalapozásával. Barkácsoltunk halakat, békákat, „tengerek” épültek a szőnyegen, hajókat hajtogattunk. Nem féltünk a vizet a szó szoros értelmében bevinni a csoportba, lehetett babát fürdetni, „autómosósat” játszani, horgászni. Sokat kísérleteztünk.

Papírgyűjtés

Tavasszal is megszervezzük papírgyűjtésünket, melyre szívesen fogadjuk az otthonukban feleslegessé vált papírokat (újság, kartondoboz, használhatatlan füzetek, könyvek, szórólapok és egyéb papírhulladék) március 27-28-án. Köszönjük, hogy támogatják kezdeményezésünket!

Kukucska nap

„Nyitott kapukkal” és sok szeretettel várjuk minden hétköznap az óvodánkba látogató szülőket gyermekeikkel együtt, hogy bepillanthassanak leendő óvodásaink a mi kis közösségünk életbe.
Kukucskálj be és játssz velünk 2019.04.04-én, 15.30-16.30-ig.

Várunk szeretettel egy közös játékra a csoportszobában és az udvaron! Megismerkedhetsz az óvodai élet mindennapjaival és az óvodában dolgozó felnőttekkel.

A szülőket és gyerekeket bármikor, előzetes egyeztetés nélkül is várjuk minden hétköznap 10-11.30-ig, hogy bepillanthassanak a mi kis közösségünk életébe.