Szép nyarat tudhatunk magunk mögött az idén is. Óvodánk helyi adottságának köszönhetően a nagy melegben is könnyen tudtunk az udvaron tartózkodni a gyerekekkel a nagy árnyas fák hűsében.
A nyári élet sok színes szabadidős tevékenységet biztosított a gyermekek számára. Az udvari homokozóban vizes homokból készültek várak, sütemények, alagutak, hegyek… csak a gyermeki képzelet szabott határt az alkotásban. A „vizezés” számtalan formáját biztosítjuk: az év során a teremben használt homok-vízasztalok az udvaron működnek, amelyekben változatos tevékenységek történnek, homokozáshoz is lehetett végre vizet használni, locsoljuk a növényeket.

A nagyon meleg időszakban (11 óra után) árnyékos helyeken játszottunk, meséltünk, beszélgettünk, barkácsoltunk. Sokféle, változatos eszközt használtunk. Az időjárás függvényében használtuk a párakapunkat is.

Mivel kötetlen a napirend nyáron, a mozgásos játékok mellett jutott idő az óvodai kert rendben tartására, a növények fejlődésének figyelemmel kísérésére, és a termések leszüretelésére. Nagy élményt jelentett a gyerekeknek a közös paradicsomszüret, és annak elfogyasztása.

Igyekeztünk a mindennapokat izgalmassá tenni a gyerekek számára, kreatív kézműves tevékenységeket, versenyjátékokat, körjátékokat szerveztünk.

A gyerekek nagy szeretettel, lelkesedéssel használták a bogárlesőket, növény- és állathatározó segítségével fedezték fel az udvaron és az óvoda környékén előforduló élővilágot. Igazi felfedezőkké válhattak.

Sokat beszélgettünk a nagycsoportosokkal a közelgő iskolai életről. Várakozással, sok izgalommal készülnek rá. Minden iskolába készülő kisgyermek boldogan újságolja, hogy kinek milyen a táskája, füzete, tolltartója… Várják a SULIT! Köszönettel tartozunk az iskolába készülő gyerekek szüleinek is, akik az óvodai élet 3-4 év eltelte alatt sok segítséget nyújtottak bármilyen formában. Önzetlen segítőkészségüket hálásan köszönjük!

Tervezzük az új tanévet, szervezzük az óvodai életet, a programokat, bízunk azok zökkenőmentes megtartásában. Nagy szeretettel várjuk az újonnan érkező gyerekeket, akik minden bizonnyal hamar beilleszkednek az óvodai életbe. Ehhez járulunk hozzá teljes pedagógiai tudásunkkal, empatikus, szeretetteljes légkör kialakításával. Tevékeny, aktív hónapok elé nézünk.

A Szerb Utcai Óvoda Dolgozói
Szőregi Regélő, 2021. szeptember

Borítókép: Fotó: Szerb utcai Óvoda