Végre elérkezett az idő, hogy meghívjuk a baráti dalköröket, hogy közösen ünnepeljünk. Szeged Megyei Jogú Város polgármesterének képviseletében megjelent Kerek Attila művészeti főtanácsos, Fráter György, a dalkör tiszteletbeli elnöke, Ágó Rita a Tömörkény István Művelődési Ház igazgató asszonya, illetve Benkéné Dr. Lavner Klára, Balázs Istvánné, Borbás Szilveszterné és Balázs István alapító tagok. A rendezvényen fellépett a Dankó Pista Nóta Kórus, a Földeáki Citerazenekar, a Hóvirág Népdalkör Szeged, a Földeáki Dalkör, Petőfi-telepi Szépkorúak Népdalköre, a Kiszombori Nótafa Népdalkör, és a Szőregi Sárgarózsa Népdalkör.  Megemlékeztünk azokról a népdalköri tagokról, akik már nem lehetnek közöttünk, egyperces néma felállással adóztunk emlékeiknek.

Balázs István, a dalkör elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a dalkör mintegy 120-130 alkalommal szerepelt a 15 év alatt, az ország több pontján. Ezután Kerek Attila mondta el ünnepi gondolatait, majd Dr. Botka László polgármester úr képviseletében átadta az alapító  tagoknak a kitüntetéseket és díszokleveleket. Balázs István részére Szeged Város Arany Plakettjét adományozta, áldozatos munkája elismeréséül.

A népdalköri találkozó létrejöttében nyújtott segítségéért emléklapot és ajándékot kapott Kerek Attila, Ágó Rita, Fráter György, Pálnik András, Tolnainé Lipcsei Anita, és Keresztesné Halász Katalin.

A színvonalas műsor után Balázs István emléklappal és ajándéktárggyal jutalmazta a dalkörök vezetőit, illetve a jubiláló Szőregi Sárgarózsa Népdalkör tagjait is.

A finom ebédet megkoronázta a Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úr által felajánlott rétes, majd kezdetét vette a mulatság.

2021-ben újra találkozunk!

Balázs István, elnök
Szőregi Regélő, 2016. december