„A jó bornak is kell a cégér” – a szőregi rózsával pedig még értékesebb, pompásabb lesz a szőlőterület.

Békési Krisztina Rózsahölgy „tollából” a kirándulás élményei: „Szívet melengető, amikor a mai világban fellelhető még olyan közösség, ahol egyszerre mozdul mindenki, ha segíteni, alkotni kell és akkor is amikor a csapatszellemet kell erősíteni. Büszke vagyok, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek! Szuper csúcs kirándulásunk volt, igazi feltöltődés kedves, lelkes, csupaszív emberekkel. Kicsit olyan volt, mint régen az osztálykirándulás. Hálás szívvel köszönjük Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannának a szervezést Hegedűs Adikának és Bányainé Marikának a támogatást. Minden résztvevőnek köszönet a sok finomságért, jókedvért, szeretetbombáért, amit magatokkal hoztatok erre az útra.”

S merre jártunk, merre adtuk adományként a gyönyörűséges és igen magasra pozícionált Szőregi Rózsatövet? Pécsi kirándulásunk során a Hajósi Érseki kastély kertjéhez, a Grábóci Szent Mihály és Gábriel arkangyalok ortodox szerb templom és kolostor kertjéhez és a méltán híres villányi Bock József borász pincészetének.

Ezenkívül kirándultunk még az Abaligeti a Cseppkőbarlangba, és megtekintettük a Pécsi Littke Palace Pezsgőgyár pincéjét.

Egyesületünknek a látogatásunk célja az volt, hogy a szőregi rózsatövet népszerűsítsük és megtaláljuk azt a módot, hogy Szegedet és a szőregi rózsatövet az eddiginél is több hazai település ismerhesse meg.

A látogatás rengeteg élménnyel gazdagította tagságunkat, illetve rámutatott arra, hogy a történelem, az épített örökség valamint a kertépítés művészetének együttese hogyan ad lehetőséget arra, hogy egy helyi közösség kihasználja adottságait, fejlődjön vele és végső soron meghatározó kulturális és turisztikai célponttá váljon!

Rózsahölgyek Rendje Egyesület
Szőregi Regélő, 2021. október

Borítókép: Szőregi Rózsahölgyek Rendje Egyesület / Szőregi Regélő