Az idén májusban is megtartottuk az anyák napi ünnepségünket a szokásainknak megfelelően. A munkaprogram értelmében összeült a vezetőség és megtárgyaltuk, milyen lehetőségeink vannak az alkalom méltó megünneplésére.

Némi tanakodás és az ötletek meghallgatása után megszületett a döntés. Ennek értelmében megbíztuk Nagy Józsefné klubvezetőhelyettest az ajándék beszerzésével, valamint annak szokásához hűen esztétikus becsomagolásával. Elérkezett a várva-várt nap, május 8. – a csütörtök az ünneplés napja, már délután fél 4-kor érkeztek az első résztvevők az ünnepség helyszínére a Szőregi Tömörkény István Művelődési Házba. Ez az alkalom egyben egy zenés vacsorával egybekötött mulatság is volt tombolával színezve. A zenét, mint már annyiszor most is Jenei Józsi szolgáltatta, húzta rendületlenül, a klubtagok pedig önfeledten táncoltak.

Elérkezett a pillanat, amikor minden klubtag megérkezett, így Balázs István klubvezető felolvasta Petőfi Sándor Egy estém otthon című versét az édesanyák köszöntésére, majd Vajda János közreműködésével megkezdtük az ízlésesen becsomagolt, szerény kis, de annál kedvesebb és jó szívvel adott ajándék kiosztását minden jelenlévő édesanyának.

Az ajándék kiosztását a finom vacsora követte, melyet a deszki Jó Barát csárdából hoztak már sokadszor, mert igen ízletesen főznek valamennyiünk megelégedésére.

A vacsorát követően ismét a jókedvű szórakozás, a tánc, a mulattság uralkodott el a jelenlévőkön, a táncmulatság közepette pihentetőül Nagyné Erzsike kisorsolta a tombolatárgyakat. Volt nagy öröm a sok szép ajándéknak. Pl. Tóthné Marikának sikerült három egyforma ajándékot nyerni, így valamennyi unokájának jutott belőle.

A tombola kisorsolása után, akik számára saját döntésük értelmében véget ért a mulatság elindultak hazafelé, de a kitartóbbak még fárasztották a zenészt, várták a talpalávalót és nemhiába, mert Józsi eleget tett a várakozásoknak.

Lassan mások is befejezték a mulatást, és elindultak hazafelé, így ért véget az anyák napi ünnepi mulatság.

Balázs István, Szőregélő, 2007. június