Anyák napját ünnepeltek a szőregi nyugdíjasklub tagjai a szőregi Két Dudás csárdában vacsorával, zenével egybekötött, ünnepi hangulatban.

Ezen alkalommal megjelent és részt vett az ünneplésben az önkormányzati képviselő úr is, egy nagy csokor rózsával, de akkorával ám, hogy minden anyukának, nagymamának és dédmamának is jutott egy-egy szál gyönyörű szép rózsa, melyet anyák napja alkalmából a tisztelet jeléül nyújtott át minden kedves jelenlévőnek.

Ezt követően pedig meginvitált bennünket, ekkor már a férfiak is érintettek voltak, egy budapesti országházi látogatásra, buszkirándulásra.

A megbeszélt időben és helyen gyülekezett a kirándulni vágyó nyugdíjascsapat. Rövidesen megérkezett a busz, beszálltunk, mindenki elfoglalta a helyét, mert jutott mindenkinek. Nagyon kényelmes, légkondicionált busz volt, ahol öröm volt az utazás.
Az időjárás nem volt olyan kegyes hozzánk, mert egész nap esett az eső. A buszon finom, még meleg pogácsával és ásványvízzel kedveskedtek nekünk. Közben megérkeztünk úticélunkhoz, ahol még mindig esett az eső, majd néhány perces várakozás után bejutottunk abba csodálatos országházba, ahol nagyon kedves vezető várt bennünket. Felvezetett a lépcsősoron, közben elmondta a látnivalókat, nevezetességeket, és haladtunk a kupolacsarnok felé, ahol a Szent Koronát és a többi uralkodói jelvényeket őrzik. Ezek megtekintése után bemutatták az országgyűlés termét, ahol a „nagy dolgok” történnek. Ezzel véget ért az országház megtekintése, elindultunk a kijárat felé, majd kiléptünk az utcára, ahol még mindig esett az eső. Óramű pontossággal megérkezett a busz a parkolóból, beszálltunk, és ismét elindultunk, csak most hazafelé. A finom szendvics és víz elfogyasztása után persze előkerült egy-két hazai dugi ital is, az esőtől nem zavartatva egész úton énekelt a jó hangulatban és kényelmes körülmények között utazó társaság.

Köszönjük a kellemes napot és a szép kirándulást a képviselőuraknak, akik igyekeznek bearanyozni az ezüsthajúak mindennapjait.

Kívánunk nekik jó egészséget, hosszú életet, hogy még sok generációnak okozhassanak ilyen és ehhez hasonló, kellemes órákat, napokat, éveket.

Még egyszer mindent hálás szívvel köszönünk.

Balázs István, Szőregélő, 2005. június