Idén először, művelődési házunk is csatlakozott a „Kultúrházak éjjel-nappal” programhoz. Az egész országot érintő, három napos rendezvénysorozat célja a művelődési házak, és az ezekben folyó aktív közösségi művelődés népszerűsítése, közösségépítő szerepük hangsúlyozása, illetve  e szervezetek sokszínűségének bemutatása. A közösségi színterek és kultúrházak a leggyakrabban felkeresett kulturális terek Magyarországon, így méltó színhelyei is a kultúrát, művelődést népszerűsítő kezdeményezéseknek.

Fotó: Szőregi Művelődési Ház

Fotó: Szőregi Művelődési Ház

Az érdeklődő szőregiek e program keretében egy görög népzenei körutazáson vehettek részt,  kiegészítve egy fantasztikus moldvai táncházzal.

Sarantis Mantzourakis buzuki művésznek köszönhetően percek alatt igazi tüzes hangulat kerekedett. Az Eleftheria tánccsoport, és vezetőjük, Szeltner László valódi görög táncokat mutattak be (Serviko, Sirto, Karsilamas, Ipirotiko, Tik), melyekhez a közönség soraiból többen bátran csatlakoztak.

Fotó: Szőregi Művelődési Ház

Fotó: Szőregi Művelődési Ház

A népzenei bemutató és közös táncház után pihenni sem volt ideje a résztvevőknek, már is egy teljesen más kultúrába csöppentek: kezdetét vette a moldvai táncház. Számfira Máté, a  néptánccsoportunk vezetője által mindenki megtanulhatta az alaplépéseket. A táncházat Jávorszky Zoltán és Bozóki Tamás furulyajátéka, illetve Bozóki Zoltán koboz muzsikája tette felejthetetlenné.

A görög vendégeknek köszönhetően a mediterrán ország íz világát is megismerhette a közönség: volt hagyományos spenótos pita, vagyis a spanakopita, vérnarancs dzsem, kókuszos sütemény és a tradicionális loukumadest, a híres görög fánkot is meg lehetett kóstolni.

Az este annyira jól sikerült, hogy terveink szerint nem is várunk az ismétléssel a jövő évi „Kultúrházak éjjel-nappal” programig.

Tolnainé Lipcsei Anita
Szőregi Regélő, 2015. március

Borítókép: Fotó: Szőregi Művelődési Ház