Se veled se nélüled

színház előadást a Szőregi Színházi Esték keretében 2021. 09. 12. vasárnap tekinthették meg az érdeklődők Takács Annamária és Ádok Róbert előadásában.

 

Szőregi szomszédoló

a Deszki Falunap programjait kiegészítve 2021. szeptember 4-én került megrendezésre.

Szép számmal voltak játékos feladatok a kilátogatóknak. Volt rönkdobó verseny, horgászás, térképolvasás, íjászkodás, ördög lakat, óriás mikado és dominó, és diótörés. 9.00 órától kerékpár regisztrációra volt lehetőség a Bike Safe program keretén belül, 10.00 órától pedig Kalap Jakab előadásában egy Bábkoncertet nézhettek meg a kisebbek. Az előadás végén egy almafa csemetét ajándékozott Kalap Jakab a Szerb Utcai Óvoda számára.

Köszönjük a segítséget a Szeged-Szőreg SE-nek.

 

Szőregi Digitális Kihívás

Idén nyáron – július 1-től – több héten keresztül egy digitális játékra invitáltuk a Szőregieket. Hétről-hétre különböző feladatokat kellett a résztvevőknek megoldaniuk. A helyes megfejtésekkel több sorsoláson is részt vehettek, ahol egy családi Szegedi Vadaspark belépőjegyet nyerhettek, illetve a garantált nyeremény is biztosítva volt, hiszen minden résztvevőt meghívtunk Avramov András önkormányzati képviselő jóvoltából egy városházi sétára.

 

Szőregi barangolás

Városnéző sétát szerveztünk Szőregi barangolás címmel az Autómentes világnap alkalmából. Monostori András Idegenvezető (MAI) és a Tömörkény István Művelődési Ház közös kezdeményezésére ellátogatók halhattak Szőreg nevezetességeiről, megismerkedhettek Szőreg gazdag történelmi mérföldköveivel, eseményeivel, meghatározó személyeivel és még sok érdekességgel.

 

Vásári időpontok

  • október 6. (szerda) 9.00 – 12.00
  • október 25. (hétfő) 9.00 – 11.00

 

Tervezett programjaink

  • Október 5. 13.00 óra: „Uram Isten és Szent László!” rendhagyó történelem óra a Lovagkirályról Tóth Péter Lóránt előadása.
  • Október 7. 10.00 óra: Népek zenéje – Truffaldinó bábszínház előadása
  • Október 7. 16.00 óra: Idősek Világnapja
  • Október 9. 17.30 óra: Szironta együttes koncertje
  • Október 21. 13.00 óra: Ünnepi műsor
  • Október 25-27: Őszi tábor
  • Október 26. 9.00 – 12.00 óra: TöKedd – kézműves délelőtt
  • Október 27. 18.00 óra: Villás Béla előadása
  • November 6. 19.00 óra: Színházi előadás

 

Kerítés kiállítás

Októberben egy őszi témájú fotókiállítást szervezünk egy helyi lakos jóvoltából. Rácz Attiláról tudni kell, hogy nagyon szeret fotózni. A képeiből válogatott most nekünk egy csokorral. Fogadják szeretettel a „kerítésünkön”.

 

Magyar Festészet Napja

A Magyar Festészet Napja egy olyan kezdeményezés, amelyet 2002 óta, lassan már 20 esztendeje ünneplünk minden évben, október 18-án. Az idén itt Szőregen egy kiállítással szeretnénk megemlékezni a festőkről, a festészetről.
Tudta? A dátumválasztás mögötti ok, hogy októberben emlékezünk meg Szent Lukácsról, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is. Ezért vált október 18., Szent Lukács napja a Magyar Festészet Napjává.

 

RunÖsvény

Október 2-án egy terepfutóverseny – a 2. Szőregi RUNösvény Terepfutó Verseny – lebonyolításába a Tömörkény István Művelődési Ház is bekapcsolódott. A Sipos Erdei Iskola biztosítja a programnak a helyszínt. A nagyon hangulatos, természeti környezetben megrendezett programról lassan, mint hagyományos rendezvényről beszélhetünk. Nagy örömünkre szolgál, hogy részesei lehetünk ennek a sportos kezdeményezésnek.

 

töKedd – 2021. október 26.

Egy TÖKéletes nap, TÖK jó programokkal! – TÖKös kincskeresés, TÖKgasztró, TÖKügyes kézműves foglalkozások és még sok érdekesség

Tudta? A bulizós és játékos halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep október 31. éjszakáján – a Mindenszentek katolikus ünnep előtti este.

 

II. Őszi dekorációs versenyt

2021. 10. 11-től II. Őszi dekorációs versenyt hirdetünk. A beérkezett alkotásokat 2021. október 20 – november 7. között lehet megtekinteni és egyben itt helyben lehet szavazni is a legszebb pályaművekre. Az eredményhirdetésre november 8-án kerül sor. Várjuk az alkotásokat !

 

Klubok és állandó programok

Ismét várnak minden érdeklődőt szeretettel az alábbi csoportjaink:

  • Gerinctorna: hétfő, csütörtök 18.00-19.00
  • Örömmel Öltögetők Köre: péntek 16.00-18.00
  • Rocky Klub: szerda 17.30-19.00
  • Szőregi Rezegők Néptánccsoport: kedd 18.00-21.00
  •  Ulti Klub: hétfő, csütörtök 14.00-18.00
  • Rajz szakkör: csütörtök 16.00–18.00
  • Judo: hétfő, szerda 16.00–17.30
  • Női Fitnesz: hétfő, szerda 19.00–20.00
  • Akrobatikus Rocky: hétfő, péntek: 17.30–18.30, kedd, csütörtök 16.30–17.30, szerda 18.00–19.00
  • Balett: hétfő 16.45–17.30
  • Nagyi klub: kedd 15.00–17.00
  • Baba-mama klub: kedd 10.00–11.00

Tömörkény István Művelődési Ház
Szőregi Regélő, 2021. október