A Konyhatündér táborban Csábi Ferencné és Keresztesné Halász Katalin pedagógusok vezetésével a résztvevők a főzés alapjaival és a mindennapi konyhai tennivalókkal ismerkedhettek meg. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ételek receptjei váltak közkinccsé.

A Sport-játék táborban a kerékpározásé volt a főszerep. Emellett a táborvezetők különböző mozgásformákat mutattak (teke, bowling, strandolás, falmászás) a résztvevőknek. A sport mellett kézműves- és egyéb játékos foglalkozások is voltak!

A Sport és Konyhatündér táborban a jelentkezők a főzés alapjaival és a mindennapi konyhai tennivalókkal ismerkedhettek meg. Ezen kívül a napi sportprogramokkal a mozogni vágyó kisszakácsok levezethették a fölösleges energiáikat.

Az Alkotótábor gyermekjógával programunkról maga a táborvezető mesélt: „Befejeződött a Szőregi alkotótáborunk is, ahol minden nap csodák születtek. Újrahasznosítós napon ’boldogság madarak’, kiscicák és kígyócskák készültek.

A természet kincsei alapanyagos napon pedig kavicsfestéssel mini szörnyik, ágakból varázspálcák (kizárólag pozitív varázslásokra), valamint álomfogók készültek, amiket a gyerekek teljes egészében (azaz még a keretét is!) egyedül, illetve párban,segítve egymást hoztak létre. Ezután csupa kellemes álmaik lesznek.

Agyagból szobrászkodtunk sok aranyhalat, és szépséges tavirózsát s persze készültek cica medálok is. Akvarellfestő napunk is csupa alkotás volt, 3 szuper festménnyel gyarapodva. Kifestettük a szobrocskáinkat is, majd filc kukacka kulcstartókat és virágokat készítettünk.

Minden táborozómnak (és gyermekek szüleinek is), kedves és ügyes alkotótársaimnak hálásan köszönöm a belém fektetett bizalmat, a sok csupaszív visszajelzést, a mosolyokat, a kacagást, az új s régi kitartó barátságokat, a tiszta lelkű együttléteket.” (Bán Bea)

Köszönjük a nyári tartalmas táborokat a táborvezetőinknek! Reméljük, jövőre újra számíthatunk a munkájukra!

A művelődési ház előtti kerítéselemet az utóbbi időben előszeretettel használjuk kültéri kiállítások helyszínének. Nem volt ez másként a nyáron sem, hiszen Dr. Patocskai Anna Fénymozaik / időcserepek című képkiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Szeptemberben sem fogjuk üresen hagyni a „kerítésünket”. Szintén egy fotókiállítással szeretnénk kedveskedni a látogatóinknak. Most Annus Gábor válogat tematikusan a képei közül, melyek egész hónapban megtekinthetőek lesznek.

Július elsejével kezdetét vette a SZŐREGI DIGITÁLIS KIHÍVÁS, melynek célja, hogy a virtuális valóság segítségével a Szőregi fiatalokat egy kicsit kimozdítsuk, megmozgassuk!

Hétről-hétre különböző típusú kvízekkel, játékokkal és feladatokkal vártuk a résztvevőket. A játékosok között 3-3 db Szegedi Vadasparki belépőjegycsomagot (1 felnőtt, 1 gyerek) sorsoltunk ki, Avramov András önkormányzati képviselő úr jóvoltából.

Minden kedves helyes megoldást beküldő pedig egy szervezett Városházi Sétán vehet részt szeptember folyamán.

Vásári időpontok: szeptember 10. (péntek) 9.00– 13.00; szeptember 20. (hétfő) 9.00–11.00

A Szegedi Ünnepi könyvhéthez 2021. szeptember 2-5. között a Tömörkény István Művelődési Ház is csatlakozik.

A már több mint egy éve folyamatosan futó programunkat, a „Hozzon egy könyvet, vigyen egy másikat!” szeretnénk erre a hétre kibővíteni.

Mindenkit arra szeretnénk biztatni, hogy használja ki a lehetőséget és jöjjön el bátran a művelődési házhoz, ahol éjjel-nappal ezen időszak alatt több asztalon is válogathat a cserekönyvek közül.
SZŐREGI SZOMSZÉDOLÓ – 2021. szeptember 4-én (szombat). 9.00–12.00 Kerékpár regisztráció; 10.00 Kalap Jakab Bábkoncert

SE VELED SE NÉLKÜLED színház előadás – 2021. 09. 12. vasárnap 18.00 óra. Jegy ára: 1.000.-Ft

Tömörkény István Művelődési Ház
Szőregi Regélő, 2021. szeptember