2019. szeptember 5-én és 6-án a művelődési ház kezdeményezésére „Fogadj örökbe egy rózsatövet” akcióra került sor! A Hősök terének újjáépítése kapcsán a Tömörkény István Művelődési Ház szervezésében kerültek kiemelésre, majd kiosztásra azok a rózsatövek, amelyek eddig a Hősök terét díszítették. Szép számmal érkeztek az örökbefogadók Szőreg főterének rózsáira!
Szeptember 7-én, szombaton került megrendezésre a Deszki Falunapok programjai közül a Szomszédoló. Deszk-Szőreg; Deszk-Klárafalva-Szőreg útvonalat kerékpárral, görkorival, futva és gyalogosan is meg lehetett tenni. A Rohonyi-dombnál sok szeretettel vártuk a befutókat, akiket megvendégeltünk enni-innivalóval, valamint különböző játékos feladatokban vehettek részt! Volt Szőreg kvíz és dobble játék, kincskeresés, több fajta ügyességi játék és a hagyományos rönkdobó verseny. Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több helyi látogat ki a programra, hogy ők is „megvendégelhessék” szomszédainkat, a deszkieket! Egy kis beszélgetés, a közös játék, egy kis harapnivaló garantálja a jó hangulatot! Reméljük a vendégek is jól érezték magukat!
10-én tartottuk ebben az évben az utolsó véradásunkat, melyen igen szép számmal jelentek meg a helyi véradók.
10-én tartotta az első őszi zenés összejövetelét a Szőregért Idősek Alapítványa.
16-án két kiállításmegnyitót is tartottunk.
Időrendi sorrendben 17.00 órai kezdettel a Viselettörténet rajzokban című kiállítás élő divatbemutatós megnyitójára került sor. A kiállítást Dr. Kisapáti Ivett intézményvezetőhelyettes, szobrászművész nyitotta meg.
A kamara kiállítás betekintést adott néhány művészettörténeti korszak viseletébe. A rajzok mellett makettek is segítették elröpíteni a látogatókat az adott korba.
Köszönjük a csodálatos alkotásokat a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 2019-ben 13. évfolyam textilműves szakán végzett 8 diákjának, illetve a kiállítást szervező és összeállító Tóth Csabáné Csilla néninek (ruhamodellező-mérnöktanár).
A kiállítás két hétig volt látogatható és ezen időszak alatt 2 alkalommal bemutató foglalkozást tartottunk, melyek témái: A történelem és a viseletek kapcsolata; A viseletek, ruhadarabok szerepe a nevezetes történelmi események során.
18.00 órakor Börcsök Zsuzsanna, a Szegedi Belvárosi rajzkör tagjának képkiállítás megnyitójára került sor, melyet Pataki Ferenc Prima díjas festőművész nyitott meg. Kovács Beatrix gitárjátékával kápráztatta el a közönséget, míg Fabulya Andreától hallhattunk egy Fülöp Péter verset, illetve egy Hamvas Béla esszé részletet.
Zsuzsannát a művészi önkifejezés az élet minden területén foglalkoztatja. A hétköznapokban is keresi, illetve rátalálnak azok a pillanatnyi érzések, mozdulatok melyekből a képei táplálkoznak.
„Én csak körberajzolom, ami egy foltos vászonból kikívánkoznak.” A kiállítás október 11-ig tekinthető meg.
19-én a Szőregi Nyugdíjas Egyesület vendégváró szüreti bállal ünnepelte az ősz kezdetét. Volt finom vacsora, hangulatos zene, értékes tombola nyeremények és jó hangulat!