A Szőregi Nyugdíjas Egyesület június 5-én tartotta az előrehozott Anna-bálját a művelődési házban.

Az Ügyes Kezek kézműves klub is bezárta kapuit erre a tanévre. Az évzáró foglalkozáson a gyerekek egy finom fagyi mellett elevenítették fel az év eseményeit, nézegethették meg a sok-sok képeket, mely szép és kellemes emlékeket idézett fel bennük.

Dr. Fizel Natasa történeti előadását hallgathatták meg az érdeklődők június 6-án „Hogyan lett Szegednek egyeteme” címmel.

Június 7-én a Szőregi Rezegők Néptánccsoport szervezésében került megrendezésre a Pünkösdi Táncház.

Június 18-án a Szegedi Horizont 2019 antológia kötetbemutatójára került sor, ahol Diószegi Szabó Pál, a kötet egyik szerkesztője mesélt az antológia 3 éves történelméről, és arról, hogyan kerültek válogatásra idén a Szegedhez kötődő szerzők alkotásai.

Az Ünnepi Könyvhét programsorozat részeként Nagy Miklós, Francia megszállás Szegeden (1918–1920) és Petrovics István, Várostörténeti mozaikok. Barangolások a középkori Szegeden és környékén című kötetének bemutatója volt június 19-én délután 17.00 órától. A szerzőkkel Bene Zoltán és Diószegi Szabó Pál beszélgettek.

20190623-kiallitas-026

2019. június 21-23. között került megrendezésre a XXI. Szőregi Rózsaünnep. Itt is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, a rózsatermelőknek, a szponzoroknak, a támogatóknak, díszítőknek, kiállítóknak, fotósoknak, a fellépőknek, az őrző-védőknek, és MINDENKINEK, akik bármilyen módon segítették a Rózsaünnep megszervezését, lebonyolítását.

A júniusi hónapban nagyon sok születésnapnak és ballagásnak adott a művelődési ház helyet, mely nagyon jó érzéssel tölt el bennünket. Köszönjük, hogy minket választottak és várjuk továbbra is a megkereséseket!

Június 24-28. között zajlott az első Gasztro Mini tábor a faluházban. A tábor alatt a gyermekek megismerkedhettek a konyhai alapismeretekkel, tennivalókkal, eszközökkel, alapanyagokkal gyakorlati foglalkozásokon keresztül.  Szó volt az egészséges életmódról, ételekről és az alapvető étkezéssel kapcsolatos illemtanba is belekóstolhattak a gyerekek. Kreatív, gasztronómiával  kapcsolatos programokkal várta Simicz Henriett táborvezető a kis kuktákat.

Tömörkény István Művelődési Ház