Szomorú szívvel, de tudomásul vettük, hogy el kell köszönnünk szeretett Igazgató Asszonyunktól, Ágó Ritától.

Szinte még most sem ocsúdtunk fel, és most sem hisszük, hogy igaz a hír, ami villámcsapásként ért bennünket: március 1-jén itt hagyja Intézményünket, és máshol próbál szerencsét.

Igazgató asszony közel öt évig vezette a művelődési házat, mely idő alatt számtalan érdekes és színvonalas műsort valósított meg Szőregen. Szervezésében jobbnál jobb előadások, színdarabok, csodálatos kiállítások, művészeti események, táncos rendezvények várták a helyieket és a környékbelieket.

Oroszlánrészt vállalt a Szőregi Rózsaünnepek szervezésében és lebonyolításában, nélküle nem valósulhatott volna meg az utóbbi öt év fesztiválja.

Minden évben támogatta a Szőreg Térségi Népdalkörök Találkozóját, mely hagyományteremtő, kultúra átörökítő rendezvény rangos eseménnyé fejlődött az évek során.

Ő hívta életre a Szőregi Rezegők Néptánccsoportot, mely vidám kis közösség azóta is meghatározó színfoltja településünknek.

Valamennyi klubunkkal jó kapcsolatot ápolt, mindig törekedett megvalósítani a tagság elképzeléseit.

Szívesen nyitott a gyerekek, az ifjúság felé: örömmel vezetett kézműves foglalkozásokat, szervezett rendhagyó irodalom- és történelem órákat a diákoknak, ezzel is elősegítve tárgyi tudásuk bővítését.

A művelődési házban évről évre népszerűbb nyári gyermek táborok megszervezése szintén az ő nevéhez kötődik. Öt éven keresztül biztosította a tökéletes helyszínt a Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész úr vezette Szőregi Képzőművészeti Alkotótáboroknak, melyek csodálatos gyűjteményt hagytak (és reméljük továbbra is hagynak) Szőregre.

Szakértelmével, szakmája iránti elhivatottságával munkája révén felbecsülhetetlen kulturális- és szellemi értékkel gazdagította településünket.

Fotó: Tömörkény István Művelődési Ház

Örülünk, hogy személyében egy fantasztikus embert ismerhettünk meg, aki empatikus hozzáállásával, kedvességével és végtelen jószívűségével hamar belopta magát a szőregiek szívébe. Kollégáim nevében mondhatom, hogy mindannyiunkért nagyon sokat tett, amiért nem tudunk eléggé hálásnak lenni!

Kedves Rita! Köszönjük az együtt töltött éveket, és kívánjuk, hogy találd meg a számodra legmegfelelőbb munkát, közösséget, ahol boldog lehetsz! Nekünk nagyon hiányzol, de reméljük, hogy jó kapcsolatunk továbbra is megmarad, és gyakran meglátogatsz majd minket! Mindig szeretettel várunk!

Lipcsei Anita
Szövőné Kerekes Erika
Kákonyi Ferenc
Bóka János

Borítókép: Fotó: Tömörkény István Művelődési Ház