Vedres István, híres szegedi „kultúrmérnök” születésének 250. évfordulójára emlékezünk az idén. E jeles alkalomból Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2015-ös évet „Vedres István emlékévvé” nyilvánította, melynek keretében rengeteg kulturális emlékprogram valósult meg (és fog is még az év végéig) városunkban. Az ünnepi programsorozathoz Szőreg is csatlakozott: a híres építőmérnök tiszteletére az általa tervezett templomban hallhattak orgonahangversenyt az érdeklődők. Az Alexandriai Szent Katalin Római Katolikus Templomot 1814-1816-ig építették Vedres István tervei alapján. Méltó hely volt tehát az emlékezésre, sokan eleget is tettek ennek: túlzás nélkül állíthatjuk, hogy megtelt a templom.

Nagy Róbert plébános úr köszöntötte az emlékezőket, majd átadta a szót Kiss Lajos építészmérnöknek, aki beszélt Vedres Istvánról, és az általa tervezett templomról is.

Akik eljöttek, egy valóságos zenei csodát élhettek át: csodálatos művek szólaltak meg, egy kivételes művész, Csanádi László DLA orgonaművész előadásában. Az egyik zeneszámban gyönyörű énekkel kápráztatta el a hallgatókat a művész felesége, Csanádi Anikó.

A tanár úrnak köszönjük a maradandó zenei élményt, kedves feleségének pedig a közreműködést!

A program szervezőinek köszönettel tartozunk azért, hogy Szőreg is részt vehetett az emlékprogramban. Reméljük, sok közös rendezvénnyel szolgálhatunk még a városunkban (városrészünkben) élőknek!

Tolnainé Lipcsei Anita
Szőregi Regélő, 2015. november

Borítókép: Fotó: Tömörkény István Művelődési Ház