1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a Magyar Költészet Napját. A költő születésének 109. évfordulóján a Tömörkény István Művelődési Házban is megemlékező műsort tartottak.

Ágó Rita igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a rendezvény közreműködőit, a Szegedi Nemzeti Színház művészeit: Vizsolyi Lívia fagottművészt, Varga Laura fuvolaművészt és Bánvölgyi Tamás színművészt, továbbá Patkós Bencét, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákját, és a művelődési ház új kollégáját, Bereczki Károlyt.

Az igazgatónő ünnepi beszédében  hangsúlyozta: sajnos manapság már nem olyan divatos verseket olvasni vagy hallgatni, azonban a Magyar Költészet Napja alkalmas arra, hogy egy pár percre megálljunk, és gondolkodjunk.

Többnyire azokról a dolgokról, amiknek lényegét a költőink már évszázadok óta próbálnak megfejteni: szeretet, gyűlölet, háború, élet, halál, haza. Talán ezen kérdések megfejtése nekünk sem sikerülhet, azonban sokat segíthetnek a versek. A műsorhoz segítségül hívjuk a zeneművészetet is, a hangulatok és érzelmek kifejezőbbé tételének érdekében.

Az ünnepségen elhangzottak versek Darvas Szilárdtól, József Attilától, Móricz Zsigmondtól, Pósa Lajostól és Radnóti Miklóstól, illetve zeneművek Johann Sebastian Bachtól és Antonio Vivalditól.

Szőregi Regélő, 2014. május