Óvodánk néhány évvel ezelőtt hagyomány teremtő szándékkal rendezte meg Karácsonyi Koncertjét.

Rendezvényünk idő közben kinőtte az óvodát, ezért idén, Makó Mária igazgatónő jóvoltából, már a művelődési házban találkozhatunk vendégeinkkel.

A programunk eredeti célja az volt, hogy összehozza óvodánk azon partnereit, akik egész évben segítik mindennapjainkat így vagy úgy.

Ezen a napon méltóképpen szeretnénk köszönetünket kifejezni a település összes lakosának, intézményének, akik valamilyen formában támogattak bennünket.

Jó alkalom ez új ismeretségek születésére is, ezért minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Óvodásaink versekkel, dalokkal készülnek emlékezetessé tenni ezt az alkalmat, a dolgozókkal együtt mézeskalácsot sütnek a vendégek részére.

Maroknyi kis csapatunkhoz vendég előadók is társulnak, akik felkérésünknek örömmel és önként tesznek eleget. Várjuk azon személyek jelentkezését is, akik hangszerjátékukkal színesíteni szeretnék programunkat.

Rendezvényünk teljesen ingyenes, várunk mindenkit, aki szeretne együtt ünnepelni velünk.

Szabó Anikó, Tagóvoda vezető