Karácsonyi műsorunkat, betlehemes játékunkat, mint minden évben, most is a Szőregi Dísznövény ÁFÉSZ-től kapott fenyőfa körül tarthattuk meg. Az ajándékba kapott játékokat az adventi vásár bevételéből fedeztük, melyért köszönet a szülőknek és dolgozóknak.

A téli fagyok sem rettentenek vissza bennünket attól, hogy kihasználjak az óvodánk udvara által nyújtott lehetőségeket. A legfontosabbnak a természetben végzett megfigyeléseket tartjuk, és ezt követik az óvodában végzett beszélgetések, ábrázolások, egyszóval az élményfeldolgozás. Sok kisgyerek emlékezetében nem élt stég a fehér hó emléke. Ezért számukra jelentett csak igazán nagy élményt az első hóember építése, az óvónénikkel és társaikkal való hócsatázás, szánkózás, csúszkálás és hóangyalkészítés. Sok új szóval és tapasztalattal gazdagodhattak ebben az évszakban is az ovisaink. Találtunk jégcsapot, mohát, zuzmót, láttuk a hóban az állatok nyomát, jégbe fagyott falevelet stb. A friss levegőn való mozgás elellett továbbra is közkedvelt a görkorcsolya, a Gyermekfantázia-aerobik és az úszás.

A Vándorszínház előadását januárban is megnézhettük, amely ezúttal a gyerekek egyik kedvencét, a Csizmás kandúrt adta elő.
A Zsebibaba csoport a tavalyi év hagyományát követve idén is havonta látogatja a könyvtárat és válik természetessé számukra az ottani viselkedés. Rita néninek köszönhetően minden alkalommal gazdagodhatunk egy újabb vers, mese megismerésével.

Szőregélő, 2008. február