Itt a tavasz, végre ízelítőt kaptunk a verőfényes tavaszi napsütésből. Sokat vagyunk a szabadban és folyamatosan figyeljük az évszak jegyeit.

A nyíló hóvirágok, ibolyák, krókuszok előcsalogatták a rovarokat, rügyeznek a fák, bokrok, melegebben süt a nap.

Tavaszi koncerten voltunk a művelődési házban az Áloműző Kamaravarázs előadásán. A már ismert fuvola és fagott hangszerek mellett afrikai ütőhangszerekkel ismerkedhettek meg. Ügyesek voltak óvodásaink a ritmus visszatapsolásában. Élvezték a mozgással összekapcsolt előadást.

A korcsolyaoktatás tovább folytatódik, egyre ügyesebbek a kezdetben többet botladozó gyerekek is.

Óvodapedagógusaink aktívan részt vettek az Óvoda Igazgatóság által szervezett intenzív két hetes Módszertani Pedagógiai Napokon, ahol szakmai ismereteinket bővíthettük és újíthattuk meg.

Az óvoda dajkái is részt vesznek belső képzéseken, ahol felelevenítik és megerősítik tudásukat, hogy tudatosan és biztonságosan használják azokat a vegyszereket, amivel dolgoznak. Részt vettek pszichológiai továbbképzésen is, hogy óvodapedagógusainkat még szakszerűbben támogathassák óvodásaink nevelésében.

Fotó: Magyar utcai Óvoda

Március 15-e megünneplésére sokat készültünk. Történeteket hallgattak, verseket, mondókákat, dalokat tanultak a gyerekek. Készítettünk várat, csákót, kardot, játszottunk csatát, rajzoltak huszárt, készítettek kokárdát és zászlót. Vittünk virágot a Hősök terére és ott emlékeztünk meg az 1848-as eseményekről.

Igyekeztünk a hazafiságra nevelés lehetőségét kihasználni.

A Víz Világnapja lesz a következő projektünk.

Minden csoport külön-külön szervezett programokat erre az ünnepre. Akvárium készítéssel, a Monti-parkban lévő nádas élővilágának megfigyelésével, Vadasparki kirándulás alkalmával megszervezett Zoopedagógiai foglalkozással készültünk erre a jeles napra.

Ellátogattunk már a Tisza partjára, onnan vizet hoztunk a későbbi kísérleteinkhez. Ágakat, magvakat hajtattunk, beszélgettünk a víz használatáról. A vízben élő állatokkal ismerkedtünk, ellátogattunk vizes élőhelyekre s ezeket az élményeket játékukban felelevenítjük.  Rajzpályázatot hirdettünk, „Mire jó a víz? címmel, és a munkákból kiállítást rendezünk.

Örömmel láttuk vendégségbe a Szőregi Bölcsődéből néhány kispajtást, akik megtapasztalhatták az óvodai élet érdekességeit. Nagyon aranyosak és bátrak voltak.  Köszönjük a bölcsőde vezetőjének és dolgozóinak az aktív kapcsolattartást!

Nagy örömünkre, sikerült lecserélni mindhárom csoport öltözőszekrényét (szülői támogatással, Alapítványunk bevételéből és képviselői segítséggel).

Folyamatosan szépítgetjük óvodánkat, virágládáinkba árvácskákat ültettünk, szeretnénk az akácfánk környékén kikopott füvet felfrissíteni, újra telepíteni, tervezzük veteményes kert kialakítását.

Játszódélutánt szervezünk leendő óvodásainknak és szüleinek, ahol betekintést nyerhetnek óvodánk életébe, megismerkedhetnek a dolgozókkal és az óvoda csoportszobáival.

A beíratás időpontja: 2017. április 24. (hétfő) 08.00-17.00 óráig, április 25. (kedd) 08.00-17.00 óráig.

Az óvoda elérhetősége: Tel.: 405-150, Magyar utca 62.

Alapítványunk, a „Magyar Utcai Óvodáért” Alapítvány köszönettel fogadja a felajánlott adó 1%-okat. Kérjük, hogy támogassanak bennünket! Alapítványunk adószáma: 18208904-1-06

Köszönjük önzetlen segítségüket!Borítókép: Fotó: Magyar utcai Óvoda