A hosszú, „aranyos” ősz folyamán igyekeztünk a lehető legtöbbet szabad levegőn tartózkodni, ezzel is elejét véve a fertőző betegségek terjedésének.

Több alkalommal tettünk kisebb-nagyobb sétákat, a Rózsák terére, a templomkerthez és a Ligetbe. A  gyerekek rácsodálkozhattak az üres gólyafészekre, az öreg fák lenyűgöző nagyságára és megtudhatták a liget szó jelentését, összehasonlítottuk a fák magasságát, törzsük vastagságát, leveleik méretét, kérgük  rajzolatát, tapintását, a madárodúk nyílásainak méretét, megtapasztalhatták az ősz hangulatát, hangjait, színeit és illatát.

Sétáink során gyűjtött kincseket (leveleket, terméseket, kéregdarabokat, gallyakat) az óvodában felhasználtuk csoportszobáink díszítésére és barkácsolásainkhoz.

A kerti munkákba kedvük szerint kapcsolódhattak be óvodásaink. Velük együtt kezdtük el kialakítani emelt ágyásunkat, amit majd tavasszal fogunk beültetni zöldségekkel, fűszernövényekkel. Lombsöprűvel gereblyézhették a száraz faleveleket, gyűjthették a lehullott ágakat, lepotyogott diókat. Az ősz végéhez érve folytatjuk a madarak gondozását. Közösen takarítottuk ki majd helyeztük vissza a madáretetőket és töltöttük meg eleséggel.

Óvodánk november hónap folyamán csatlakozott az „Égigérő” olvasásnépszerűsítő és intézményi könyvtárfejlesztést támogató programhoz, melynek legfőbb célja a most felnövekvő generáció olvasóvá nevelése.

A rendszer alapja a szülőkkel, intézményekkel, a gyerekkönyvkiadókkal és a szakmai szervezetekkel  történő szoros és állandó együttműködés.

A programban dolgozók, olvasásnépszerűsítő programokat, családi mesedélutánokat szerveznek, intézményi könyvállomány bővítését támogató jótékonysági könyvvásárokat rendeznek bölcsődékben, óvodákban. Interaktív, „könyvlapozós” szülőértekezleteket is tartanak a mese és a könyvek vitathatatlanul fontos szerepéről.

Munkájuk „motorja” a www.egigerokonyvek.hu internetes oldal, melyen mind a szülők mind a pedagógusok  az ország legjobb gyerekkönyves szakembereivel és internetes oldalaival találkozhatnak. A honlap szerkesztői szakmai cikkekkel és munkatársaik tanácsaival segítik a hozzájuk látogatókat. Ez az internetes portált valódi, személyes segítséget kíván nyújtani vásárlóinak.

Az „Égigérő” úgy tekint szülőre és pedagógusra, mint csapatra, melynek egyik fontos célja, hogy érdeklődő, olvasni szerető gyerekek nőjenek fel.

– Virtuális könyvesboltjukban Ön kedvezménnyel vásárolhat 0-18 éves korig szóló minőségi gyermek- és ifjúsági könyveket, szülőknek szóló gyermeknevelési szakkönyveket valamint pedagógus szakkönyveket.

– Minden vásárlás végösszegéből, az „Égigérő”, óvodánk virtuális számlájára jóváír 10%-ot, melyet intézményünk, az általuk felajánlott magasabb, intézményi árréssel megsokszorozva könyvekre, ill.  olvasásnépszerűsítő programok szervezésére költhet, amennyiben Ön a megrendelésnél található  táblázat segítségével támogatandó intézményként megjelöl bennünket. A karácsonyi ajándék  kiválasztása előtt ajánljuk figyelmükbe a honlap cikkeit, igényes árukínálatát és kedvező árait!

A kínálatban szereplő könyveket 2012.december 13-án, 16 órától alkalmuk lesz az érdeklődőknek kézbe  venni, átlapozni és megvásárolni a Magyar Utcai Óvodában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szőregi Regélő, 2012. december