Magyar népmese napjára emlékezve kedves nagyszülők jöttek hozzánk, hogy meséjükkel örvendeztessék meg mindhárom csoport gyermekeit. Az óvoda dolgozói színházi előadással adtak nyomatékot a mese fontosságának. A Kacor király szereplőit jelenítették meg a gyerekek nagy elismerésére.

Az állatok világnapja a tanév második zöld jeles napja. Ilyenkor, mint minden más témában, egész hetünket végigkíséri ez a tartalom. Ennek megfelelően választjuk ki a mesét, verset, éneket,  zenehallgatási anyagot, mozgásos játékokat, szabad játék eszközeit és az ábrázolási tevékenységet is. A Zöldike csoport ovisai még a beszoktatási időszak közepén vannak, így velük még nem mehettünk sehova, ezért házhoz hoztuk az állatokat. Minden napra jutott nekik valami meglepetés jövevény. Volt itt kisebb és nagyobb pók, bogarak, béka, nyuszi, cicák és kutya is. Öröm volt nézni napról napra az állatok felé kinyíló apróságokat! Első nap még félve szemlélték a pókokat, de a békát már majdnem minden gyerek kézbe szerette volna venni, ő „akarta” elengedni. Simogatták és etették Micikét és Dzsinát is. Mindeközben sok hasznos tapasztalatot szereztek az állatokkal kapcsolatban. A másik két csoport idén is eljutott a vadasparkba a városnéző kisvonattal. Ez mindig hatalmas élményt jelent számukra. A kedvenc állataikat másnap az ügyesebb kezűek rajzukon is megjelenítették.

A Szemüveges szirén című mesét nézték a Katica és a Pillangó csoportos gyerekek a Kövér Béla Bábszínházban. Nem kellett csalódniuk! Most is kiváló színvonalú előadást láthattak. A zenés, énekes darabot gazdag technikai megoldásokkal tették különlegessé. Mind a gyerekek és a fölnőttek is jól szórakoztak. Áloműző Kamaravarázs előadásán nagyon jól érezték magukat az óvodások. Ez a hangszereken túl köszönhető volt annak, hogy Lívia megmozgatta és a szereplésbe is bevonta a nézőket.

Fotó: Magyar Utcai Óvoda

Füvészkertben is jártak az óvodásaink, ahol a tökös napok programsorozaton vettek részt. A füvészkert dolgozói mindent megtettek, hogy a sok új ismereten és tapasztalaton túl minden érzékszervre ható élménnyel gazdagodjanak a gyerekek. Sokféle tököt láthattak, foghattak, válogathattak őszi terméseket faraghattak töklámpást és kóstolhattak tökös süteményeket is.

A Tömörkény István Művelődési Ház őszi utcai dekorációját is megcsodáltuk az óvodásainkkal, ezzel is változatosabbá téve számukra az évszak témájának feldolgozását.

Papírgyűjtésünk nemsokára véget ér, aki szeretne még hozni papírhulladékot, november közepéig megteheti! Köszönjük, hogy ez úton is támogatják intézményünket!

Virágné Benke Noémi
Szőregi Regélő, 2019. december

Borítókép: Fotó: Magyar Utcai Óvoda