Márton napi hetünkön természetesen minden gyermeknek korának megfelelően adtuk át ennek a hagyománynak a lényegét. Mindenki tanulhatott libás verseket, mondókákat, dalokat és meséket is. A nagyobbak már megismerhették és némileg át is érezhették a legenda történetét. Sajnos idén a libát, mint háziállatot csak fényképről és az internet segítségével nézhették meg az óvodások, mert hiába keresték a szokásos helyen, ott csak tyúkokat találtak.

Pénteken már negyedik alkalommal invitáltuk Szőreg egész lakosságát az óvodánkba egy mulatságra. Fél ötkor a már tavalyról mindenki által megismert, országos hírű Fábry Géza vezette Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamara Műhely nevű együttese játszotta nekünk a szebbnél szebb nótákat. Az együttesben ketten hegedültek, hárman kobozon játszottak, egy  dobolt, négyen énekeltek és egy pedig furulyán zenélt. A koncert annyira jól  sikerült, hogy nem bírtuk egyhelyben állva hallgatni, táncba hívott bennünket a jó muzsika.

Óvodásaink egy libás egyveleggel készültek, amit a három csoport közösen adott elő. A lámpások fényében az ovisok együtt táncoltak, énekeltek. Hogy a sétát mindenki biztosan jól bírja, libazsíros kenyér fogyasztása után indult meg a népes sereglet. Kicsik és nagyok együtt, volt aki saját készítésű, volt aki vásárolt lámpással vonult föl. A bátrabbak, lelkesebbek még a közös éneklésben is részt vettek, ezzel is fokozva a jó hangulatot.

Az iskola elé érve a zenekar ismét összeállt és belekezdett a húrok pengetésébe. Minden táncos kedvű kimelegedett a táncházban. A megszomjazott, kitartó csapat az óvodába visszaérve ihatott, ehetett kedvére. A szülők által készített sütemények, az üdítő és a citromos tea gyorsan regenerálta a fáradt gyerekeket és ezek mellett kellemesen lehetett még tovább beszélgetni. A gyerekek,  szülők, nagyszülők, és a dolgozók is jól érezték magukat ezen a novemberi délutánon. Jövőre is mindenkit szeretettel várunk!

Fotó: Magyar Utcai Óvoda

Véget ért a beszoktatási időszak. Most már a legkisebbek is jól ismerik a szabályokat és igyekeznek azokat be is tartani. Szívesen járnak óvodába, örömmel köszöntik társaikat és a fölnőtteket egyaránt. Figyelnek a fölnőttek szavára. megosztják játékaikat egymással. Mivel már ilyen ügyesek, megejtettük első rövidke sétánkat is. Ügyesen a párjuk kezét fogva mentek a járdán sorban. Két  csoportunk lehetőséget kapott, hogy egy gyógytornás foglalkozáson vegyen részt, amit a Koraszülött Intenzív Osztály szervezett. Számtalan szebbnél szebb és jobbnál jobb tornaszeren végezhettek az óvodások különböző érdekes és változatos feladatokat. Mind a gyerekek, mind a felnőttek teljesen földobódva tértek vissza az óvodába. Mindenki nevében szeretnénk  megköszönni ezt a hasznos és szórakoztató alkalmat!

Virágné Benke Noémi
Szőregi Regélő, 2019. december

Borítókép: Fotó: Magyar Utcai Óvoda