Anyák napi készülődés titkai lengték körbe az óvodát május elején. Minden gyermek örömmel készítette az ajándékot édesanyjának és nagymamájának. Azok is szívesen dolgoztak, akik máskor kerülik az ábrázoló tevékenységet. Vegyes csoportok lévén arra is volt mód, hogy a lelkesebb és ügyesebb kicsik a nagyoknak való meglepetést is elkészítsék. A fáradozásnak meg is lett a gyümölcse! Az ünnepségre  mindenki alkalomhoz illő ruhába öltözött. Az óvodások szeretetet sugározva mutatták be a verses, dalos,  táncos műsort, majd átadták a kis kezük által alkotott ajándékokat és egy szál virágot. A szereplés után  szeretetvendégség következett, ahol először az édesanyákat és a nagymamákat, majd a szereplő gyermekeket kínáltuk meg, dajka nénink által sütött, gyermekekkel együtt készített sütiből, üdítőből. A Zsebibaba csoportot nagy meglepetés érte! Nyerges Gréta anyukája, köszönete jeléül egy csoport tortát készített nekünk, ami küllemre és ízre is nagy sikert aratott!

A papírgyűjtés Föld napja programsorozat  záró eseménye volt. Az óvodások most is lelkesen hordták az újságokat a konténerbe. Az összegyűlt pénzből az óvoda mellé ültetendő cserjéket fogunk vásárolni és a  kislányok részére egységes fellépő ruhát varr Valkai Kata és Sára anyukája.

Madarak-fák napja, helyi nevelési programunk másik kiemelt tavaszi eseménye. Ezt a témát is  hosszabban dolgoztuk fel, hogy minél bővebb ismereteket tudjunk a gyerekeknek nyújtani, minél  közelebb tudjuk hozzájuk hozni ezt a két élőlény csoportot. Elsétáltunk az iskolához, hogy megnézzük a  gólyapárt. Az óvoda bejáratánál visszaérkezésük óta naponta nyomon tudjuk követni a fecskék  fészekrenoválását, költési szokásaikat, életüket. Távcsöveinkkel madárbarát udvarunk állandó lakói  mellett, egyegy alkalmi vendéget is jobban szemügyre tudunk venni. Óvodánk kis vendége volt néhány  napig egy sárga kanári, aki sok dologra megtanította az óvodásokat és rajtuk keresztül talán a  családtagjaikat is. Testközelből tapasztalhatták a kismadár tulajdonságait: színét, tollazatát, szárnyát, csőrét, eleségét, étkezési szokásait, viselkedését és hangját. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek körében  is nagy sikert aratott. A hét folyamán nézegettünk még könyveket, újságokat, plakátot a védett  szárnyasokról.  Megbeszéltük, hogy a gyurgyalag az év madara a partfalakba épít magának fészket. Vizsgáltunk különböző tollakat színük, méretük, formájuk és tapintásuk alapján.

Füvészkerti kirándulásunka a borús idő sem tudta meghiúsítani! Megfelelő ruházatba öltözve, senki kedvét nem szegte a szitáló eső. A buszról leszállva éppen a gólya érkezését láthattuk, ahogy a fészkére, a  kémény tetejére röpült, mint aki csak bennünket várt. A füvészkert két dolgozója fogadott bennünket és a  madarakkal és a fákkal kapcsolatos játékokat, feladatokat adott, hogy meglévő ismereteiket  kamatoztathassák és gyarapíthassák a gyerekek. Volt kirakó, párkereső és tapintós feladvány, de  hallgattuk a természetes környezetükben a kakukk, sárgarigó, feketerigó, barát poszáta és a fakopáncs hangját. Összehasonlítottuk a más-más madarak számára készül odúkat nagyságuk és nyílásuk mérete alapján. Természetesen úgy nem jöhettünk haza, hogy ki ne próbáltuk volna a játszóteret!

Az óvoda dolgozói