Mackó hetet tartottunk február elején, aminek keretén belül mackó kiállítást szerveztünk. Napról napra gyűltek a plüss állatok mindenféle méretben és színben. Voltak olyan macik, amik egész  héten az óvodában aludtak, de volt olyan, amit minden nap hazavitt a kis gazdája és reggel újra hozta magával. Tornáztunk, táncoltunk a kedvencekkel, tanultunk sokféle macis verset, mondókát  és éneket. Minden nap ilyen témájú könyveket nézegettünk és medvés meséket olvastunk. A kicsik leginkább a mesebeli állatokkal foglalkoztak, a nagyobbak már ismerkedtek a különböző fajta tányértalpasokkal, azok életmódjával, élőhelyükkel és táplálékukkal. Készültek macis bábok, rajzok és medve barlang is. Az óvónők a témához illő társasokat és egyéb játékokat alkottak, ezzel is  gazdagítva a csoportok készletét. Természetesen a matematikai tartalmat is a medvék határozták meg. A kiállításhoz hozzájáruló gyerekeket apró figyelmességgel jutalmaztuk.

Fotó: Magyar Utcai Óvoda

Ebben a hónapban nyílt napot hirdettünk, lehetőséget adva ezzel a szülőknek, hogy jobban megismerjék gyermekeik mindennapjait. A kisebbek még nem tudták ezt a rendkívüli helyzetet hova  tenni, így ők csak a szüleikkel szerettek volna játszani, ezáltal viselkedésük nem tükrözte óvodai életük valós arcát és többen sírva fakadtak szüleik távozásakor. Az 5-6 éveseknek nagy örömet jelentett, hogy anyukájuk, apukájuk velük lehetett az óvodában. A nagyok szülei már láthatták, hogy  gyermekük kivel és hogyan játszik, hogyan vesz részt az óvónő által fölajánlott tevékenységekben, hogyan zajlik egy délelőtt a csoportban.

A Kövér Béla Bábszínházba járó csoportjaikhoz eljöttek a bábszínészek, hogy fölkészítsék a gyerekeket a következő előadásukra, „A kiskakas gyémánt fél krajcárja”-ra. Erre azért volt szükség, mert  nagyon modern, hagyományostól eltérő módszerekkel, bábokkal, díszlettel és jelmezekkel adták elő ezt a klasszikus mesét.

A Bozsik program által szervezett téli óvi foci fesztiválon óvodásaink ügyesen vették az akadályokat.

A közel egy órás labdás sorverseny végén jóízűen fogyasztották el a jól megérdemelt csokit és limonádét.

Katica csoportunk akváriummal gazdagodott. A növények mellett hat halban (négy tetra és két páncélos harcsa) gyönyörködhetnek a gyerekek. Gyorsan megtanulták a szabályokat. Főleg, hogy vigyázniuk kell az akvárium környékén a játékkal. Fontos, hogy megtanulják, hogyan lehet gondoskodni ezekről az állatokról.

Igaz, hogy az idei tél természetellenesen enyhe volt, de a gyerekek ebből csak azt érzékelték, hogy nem esett a hó, nem tudtunk szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. A tél kergetés ünnepére, a farsangra az időjárástól függetlenül örömmel és várakozással készültek az óvodások.  Festettek és színeztek álarcokat, fejdíszeket és bohócokat. Az egész óvodát vidám díszekkel láttuk el. A jókedvhez a sok zene, ének, tánc és mókázás is hozzájárult. Játszottunk sokféle vicces versenyjátékot és a Pillangó csoportosok még fánkot is sütöttek. A farsang farka nálunk a művelődési házban  megrendezésre kerülő nyitott mulatság, ahol már mindenki, még a dolgozók is, jelmezbe öltözve mutatja be a műsorszámát, ezzel szórakoztatva a nézőket. Itt a szülők, nagyszülők által biztosított finomságokkal egészül ki az eszem-iszom, dínom-dánom. A sok vidámság, tánc után a tombolával zárunk, ahonnan egy gyermek sem térhet haza üres kézzel. Az alapítványi rendezvényünkre befolyt összeget most is óvodásainkra, óvodánk céljaira fordítjuk.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy elkezdtük gyűjteni az újságpapírt! Jelentkeztünk az SZKHT tavaszi papírgyűjtési versenyére, így örömmel vennénk, ha a szőregiek gondolnának óvodánkra és a felesleges újságpapírjaikat behoznánk óvodánkba! Előre is köszönjük!

Szeretettel várunk minden óvodánkba beiratkozni készülő, vagy érdeklődő szülőt és gyermeket 2020.03.31.-én 16.30 órától kezdődő JÁTSZÓDÉLUTÁN-ra!

Virágné Benke Noémi
Szőregi Regélő, 2020. március

Borítókép: Fotó: Magyar Utcai Óvoda