Sajnos az enyhe tél miatt a fertőzések is gyakoribbak a kis gyerekek között, ezért sűrűbben megcsappan a csoportok létszáma. Az óvónők ezt ügyesen, a bajból erényt kovácsolva, az ott lévő gyerekek egyéni fejlesztésére, kapcsolatuk elmélyítésére tudják fordítani.

Januárban is folytatódnak a hittan, a görkorcsolya és a zeneovi foglalkozásai. Februárban egy újabb 10 alkalmas úszást kezdhetnek meg a gyerekek.

Borovics Anna apukájának köszönhetően ismét megnézhettünk egy gyerekeknek készített darabot, a Diótörőt a Szegedi Nemzeti Színházban. Mindenkit lenyűgözött az előadás és bár kétszer olyan hosszú volt, mint egy bábszínház, a gyerekeket úgy elvarázsolta, hogy észre sem vették az idő múlását. Borovics Tamásnak hála, bemehettünk az öltözőkbe és a színfalak mögötti kulisszatitkokat is megfigyelhettük a színpadon. A nagyobbakat elvittük a szimfonikusok előadására, ahol egy klasszikus művet, Mozart Gyermekszimfóniáját és Grósz Artúr Valentin: A hangszerek varázslatos birodalma című mesedarabját hallhattuk, láthattuk. Egy érdekes hangszerbemutatón is részt vehettünk. Januári szülői értekezletünkön ismét szép számban jelentek meg az anyukák és apukák.

Február elején a védőnőnk hallás- és látásvizsgálatot végzett a gyerekeknél, amin kiderült, hogy ovisaink egészségesek.

A Truffaldino bábszínháztól januárban a Széttáncolt cipellők c. mesét nézhettük végig.

A tél végi eseménysorozatnak remek indítást adott a bűvész előadása. A gyerekek ekkor nézőként, de sokan szereplőként is belecsöppenhettek ebbe a varázslatos világba. Ez az alkalom volt egyben az óvodánk első nyílt napja, ahova jó pár anyuka hozta el leendő óvódás gyermekét.

A hónap várva várt nagy eseménye a farsangi mulatság volt. Hangulatában és jellegében hagyományainkhoz hű, ám helyszínében rendkívülinek mondható. Idén ismét délután tartottuk az egész óvodának. Szívesen vártuk a szülőket, testvéreket, nagyszülőket, jöhettek barátok és érdeklődők is szép számmal, mert a Művelődési Házban kaptunk helyet a vígassághoz. A szokatlan helytől függetlenül a gyerekek most is elmondták, elénekelték a télűző verseiket, mondókáikat és dalaikat, melyet a néptáncosoknak beöltözött óvónők rövid tánca követte.

Az ovisok „bálját” a Classicon KTSE Táncegyesület majorettes lányai nyitották meg egy hosszú koreográfiával, amit ezúton is szeretnénk nekik megköszönni! Az előző évben megismert népi zenekar húzta a talpalávalót és a velük együtt jött táncospár segített bennünket a tánctanulásban és az éneklésben is. A jó hangulatot csak fokozta a rengeteg ajándék amit a tombolán lehetett megnyerni. Reméljük senki nem távozott üres kézzel.

A segítségért hálás köszönet a támogató szülőknek, nagyszülőknek, vendégeknek hogy hozzájárultak a mulatsághoz és támogatták az óvodás gyermekeket!

 

Kapcsolódó anyagok

A Magyar utcai Óvoda farsangja