Mindenkit nagyon megterhel, hogy a szülők nem jöhetnek be az óvodába, aminek következtében minden gyermek vetkőzésében és átöltözésében az óvoda dolgozóinak kell segíteniük. Maximálisan igyekszünk helytállni, bár komoly logisztikai feladat megszervezni a reggeli befogadást és a délutáni hazabocsátást. Ezért is köszönet a szülőknek türelmükért!

Mint szinte minden, így az ötödik, falu szinten megszervezett Márton napunk is rendkívüli volt. A hagyományunkat tartva ebben a korlátokkal teli időszakban is fontosnak tartottuk, hogy bevonjuk a családokat.

Öt feladattal, illetve tevékenységgel ünnepeltünk. A jeles napot megelőző hétvégére egy kis rejtvényfejtéssel egybekötött sétára invitáltunk mindenkit. Ezen alkalommal Szőregen kellett megkeresni MÁRTON betűit hat épület ablakában egy-egy vers alapján. Minden megtalált betűnél szelfit kellett készíteni a családoknak, amit az óvoda email címére elküldve bizonyíthatták az eredményes keresést. Nagyon örültünk, hogy olyan családok is csatlakoztak programunkhoz, aki nem jár hozzánk, vagy már elballagott gyermeke. A résztvevőktől sok köszönő visszajelzést kaptunk, mert nagyon jól érezték magukat, élvezték ezt a hétvégi programot. Következő héten nekünk is örömünkre szolgált a jó hangulatról árulkodó fotók végig nézése. Nagyon köszönjük a résztvevők aranyos hozzáfűzéseit és a Tömörkény István Művelődési Ház újabb pozitív hozzáállását, partneri segítését! A betűkeresésen végigment családok egy kis ajándék csomagban és egy oklevélben részesültek.

Mivel az óvoda épületébe nem léphetnek be a szülők, így a csoportok munkáit raktuk ki a fedett teraszunkra, hogy óvodásaink büszkén mutogathassák alkotásaikat és a várakozó anyukák, apukák, nagyszülők és testvérek gyönyörködhessenek a különböző anyagokból készült libákban. (Itt más alkalmakkor is kiállítjuk a gyermekek munkáit pl.: őszi esernyő, Mikulások.)

Lámpás készítési lehetőséget is hirdettünk a családoknak. Az otthon elkészített mécsestartókat Márton napon elhelyeztük az óvoda ablakaiba és a főbejárat elé. A későn hazatérő gyermekek már aznap megcsodálhatták a szebbnél szebb világító lampiont.

Márton nappal kapcsolatos témájú kvízt állítottunk össze, amire vártuk a megfejtéseket. Sokan válaszoltak a kérdésekre, de ezek közül csak 10 lett hibátlan. Őket apró ajándékkal jutalmaztuk.

A projekt zárásaként, videóra vettük a gyerekek csoportos versmondását és elküldtük a szülőknek, hogy lehetőségük nyíljék ilyen módon is gyermeküket megcsodálni.

Ebben a nagyon bizonytalan, folyton változó helyzetben is próbálunk a gyerekeinknek programokat és fakultatív tevékenységeket szervezni. A hittantanár bácsi online küldi a színezőket, történeteket az erre nyitott családoknak.

Törekszünk arra, hogy kihasználjuk a helyi adottságokat, sétálni, játszótérre megyünk.

Virágné Benke Noémi
Szőregi Regélő, 2020. december

Borítókép: Fotó: Magyar utcai Óvoda