1012. május 16-án az alsó tagozatos osztályok a MÁV szervezésében Visegrádra látogattak. A korai kelés ellenére vidáman várakozott mind a 170 kisdiák a vasútállomáson. Volt olyan kisgyerek, aki még sohasem utazott vonattal, az izgatottságuk megható volt. Nagy meglepetésünkre egy teljes szerelvény csak a mienk volt. Évfolyamonként külön kocsit, osztályonként külön szakaszt kaptunk. Igazán kényelmesen és biztonságosan utazhattunk. Nagymaroson már várt bennünket a komp, amin átkeltünk a Dunán. Már itt utazva gyönyörködhettünk a csodálatos tájban, és ámulhattuk a hegytetőt, ami ránk várt. Külön buszokkal jutottunk fel a Fellegvárba, ahol idegenvezető kalauzolta a csoportjainkat. Lefelé gyalog tettük meg az utat. Igazán bátor túra volt a meredek hegyoldalon ereszkedni.

Fotó: Kossuth Lajos Iskola

A Salamon torony korhű harcosai káprázatos bemutatót tartottak kirándulóinknak.

A játszótér után a Duna parton sétálva jutottunk el a hajókikötőig, ahol egy órás hajókázás várt ránk a folyó hullámai között. A kisebbek a hajókapitány mellett navigálhatták a sétahajót.

Visszaérkezés után pár perces várakozás után ismét előállt különvonatunk, és repített bennünket hazafelé.

Fáradtan, de élményekkel gazdagodva értünk haza.