Kéziratának tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le szatmárcsekei magányában a Himnuszt. Mikor a költő pennáját letette, még nem gondolta, hogy műve a magyarság  nemzeti imája lesz, mely nem csekély mértékben Erkel Ferenc megzenésítésének is köszönhető. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük meg a magyar kultúra napját.

Iskolánk városi szavalóversennyel emlékezett e fennkölt eseményre 2020. január 21-én, mely kitűnően szolgálta az anyanyelvi kommunikáció fejlesztését, a tehetséggondozást, az esélyegyenlőséget, a hagyományápolást és a nemzettudat erősítését. Az eseményen megjelenteket köszöntötte iskolánk igazgatónője, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, aki útravalóul idézetekkel és hasznos tanácsaival látta el a verseny 22 résztvevőjét. Az eseményen megjelenő diákok, pedagógusok, szülők és érdeklődők a kortárs és a klasszikus magyar irodalom gyöngyszemeiből egyaránt hallhattak színvonalas szavalatokat, amelyekkel nehéz döntés elé állították a zsűrit.

A zsűri tagjai: Dencs Mátyásné tanárnő a Zoltánffy István Általános Iskolából, Gubikné Haraszti Katalin tanárnő a Kossuth Lajos Általános Iskolából és Pinviczki Rajmond tanár úr a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból.

A tanulók két korcsoportban részesültek elismerésben.

5-6. osztályosok:

I. helyezett: Kiss Jázmin 5. osztályos tanuló (Kossuth Lajos Általános Iskola), II. helyezett: Kovács Rebeka 6. osztályos tanuló (Kossuth Lajos Általános Iskola), III. helyezett: Seres Viktor 5. osztályos tanuló (Dózsa György Általános Iskola)

7-8. osztályosok:

I. helyezett: Révész Gréta 8. osztályos tanuló (Orczy István Általános Iskola), II. helyezett: Jancsó Zoé 8. osztályos tanuló (Dózsa György Általános Iskola), II. helyezett: Szvorény Szófia 8.osztályos
tanuló (Gregor József Általános Iskola), III. helyezett: Putnik Gorán 7. osztályos tanuló (Kossuth Lajos Általános Iskola)

Gratulálunk a versenyzőknek és a kossuthos diákok felkészítő tanárainak: Seres-Kiss Fruzsinának és Hegedűs Györgynek!

Hegedűs György szervező
Szőregi Regélő, 2020. március