A szeptember 1-én megtartott tanévnyitó ünnepségen 48 első osztályos tanulót köszönthettünk.

A tanévnyitón elhangzott, hogy nyáron 3 tábort szerveztek a pedagógusok, amelyeken összesen csaknem 80 gyerek vett részt. Ebben a tanévben is több tanuló kezdi meg tanulmányait az iskolában, mint ahányan az előző tanévben befejezték.

Szeptemberben az iskola négy osztálya vesz részt erdei iskolai programban pályázati támogatással. Májusban országos mérésre kerül sor a matematikai alapkészségek és az értő olvasás készségének feltérképezése céljából hatodik és nyolcadik osztályban, és ebben az évben először közös középiskolai felvételin vehetnék részt a végzős tanulók. A tanévet már az Európai Unió teljes jogú tagjaként fejezzük be. Az iskola folytatja az Oktatási Minisztérium támogatásával előző tanévben elkezdett minőségfejlesztési programot.

Az oktatómunka továbbra is az önkormányzat által jóváhagyott pedagógiai program alapján folyik, melynek kiemelt területei a matematika, az idegen nyelv és az egészséges életre nevelés.

Kossuth Lajos Általános Iskola