Már az első gyönyörű napsütéses pénteken kirándultunk a napközisekkel.

A Halászlé-fesztiválra felállított óriás bográcsnál fényképezkedtünk, majd a Tisza parton óriás kagylókat gyűjtöttünk. A Roosevelt téri játszótéren fejeztük be a napot hintázással, véget nem érni akaró forgózással.

A következő hétvégén a Szent István téri víztoronyban csodáltuk meg az 1000 m3-es medencét, a centrális elhelyezkedésű csigalépcső igazi bátorságpróbát jelentett iskolánk másodikosainak. A 46 m magas legfelső kilátószinten páratlan szép panoráma tárult elénk, megérte odáig felmenni!

A legnagyobb élmény a hagyományos szüreti mulatság volt a napköziben. Szemeztük, préseltük a szőlőt, kóstoltuk a mustot, dugóval szőlőfürtöket készítettünk. Közben a táncházban nagyot mulattunk, jóízűt táncoltunk.

Megemlékeztünk a népmese napjáról is, a szőregi fiókkönyvtárban Rita néni fantasztikus kis ünnepséget rendezett nekünk. Sokan népmesével készültek erre az alkalomra. Köszönjük a könyvtárnak, Rita néninek ezt a szép délutánt, s az ajándékokat.

Napköziseink szívesen játszanak a szőregi monostor romjai körül is, de a kézműveskedés se áll tőlük messze sárkány labdát, gyűrt technikával szőlőfürtöt ragasztottunk, faleveleket nyírtunk dekoráláshoz, sőt őszi termésekből Gesztenye Guszti és Makk Marci is elkészült.

Csábi Ferencné, napközis mk. vezető