2012. november 16-án Budapesten, a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda és Általános Iskolában tartották az idei Országos Szerb Szavalóversenyt. Az összesen 150 résztvevőből (tanulók és egyetemisták) álló versenyen iskolánk 8 diákja is részt vett. Az országban szerb nyelvet vagy szerb nyelven tanuló diákok közül az érdeklődők versenybe szálltak egymással. Fontos szempont volt a kiejtés, az előadásmód és természetesen memoriterek pontos tudása.

Iskolánk 3 tanulója is hozott el helyezést és díjat. Büszkék vagyunk: Fodor Dalma 4. a osztályos tanulóra, aki második helyet ért el az alsó tagozatosok között. Mucsi Erzsébet 5. b osztályos tanulóra, harmadik  helyet szerezte meg a felső tagozatosoknál. Lukács Kornél 5. b osztályos tanulóra, különdíjat kapott a zsűritől.

A verseny után a diákok együtt játszva, kézműveskedve és barátkozva töltötték el a délutánt.

Gyukin Dájáná