Az év elejét tartalmas ÖKO programokkal indítottuk az iskolában. Az autómentes napon a kerékpáros közlekedésre hívták fel a figyelmet a 6.b osztályos tanulók. Rajzaikon bemutatták, milyen a jól felszerelt, biztonságos kerékpár, és egy képzeletbeli kerékpártúrát örökítettek meg, mely az iskola auláját is díszíti.

Fotó: Sípos Erdei Iskola Alapítvány

Osztályfőnökük kíséretében a 7. évfolyam az erdei iskolába, a Sipos tanyára látogattak el, ahol a környék ismételten felgyülemlett kommunális, illegális szemétlerakóit igyekeztek megszüntetni.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, iskolánk igazgatónője évek óta összefogja és ápolja ezt a kapcsolatot, mely színesíti a gyerekek iskolai életét. Így volt lehetősége a 6.b osztálynak szilvalekvár főzésre itt, ahol az osztály kötetlen, játékos délelőttön vehetett részt, a hagyományos lekvár főzés megfigyelésével színesítve. Tervek között szerepel a régi hagyományok megőrzéséből a káposztasavanyítás tudománya, melyre a másik hatodik osztály megy ki a szőregi Erdei Iskolába.

Az Állatok Világnapján a délután kedvenceink bemutatásáról szólt. Bárki behozhatta háziállatát, kutyusok, kisegerek, hörcsögök, teknősök, nyuszik élvezték finom gyermekkezek simogatását. A rajz szakköröseink pedig kreatív munkáikkal azokat az állatokat mutatták be, melyeket nem engedtek otthonról a szülők elhozni: hegyes fogú cápa, óriásnyakú zsiráf és félelmetes krokodillal népesült be a kisudvarunk.

Eközben az irodalmat kedvelők sem tétlenkedtek, fogalmazásversenyben mérhették össze tudásukat. A legválasztékosabb, stílusában, fantáziavilágában leggazdagabb írásokat díjazta is a magyar szakos kollégákból álló zsűri. 1. helyezett: Simon Sára 6.b, 2. helyezett: Maillard Camille
6.b, 3. helyezett: Áchim Flóra 5.b

Kiss Márta

Borítókép: Fotó: Sípos Erdei Iskola Alapítvány

szoreg.hu képtár