A szőregi Kossuth-iskola összes diákja és pedagógusa ingyenesen tekinthette meg a Móra-múzeum nagyszabású Munkácsy-kiállítását. A felsősöknek félórás, míg a kisebbeknek tízperces tárlatvezetést is biztosított a kultúrpalota.

„Úgy gondolom, a Móra-múzeum eddig is megmutatta, hogy a gyerekek a legfontosabbak számunkra. Szeged legtöbb iskolájával van együttműködésünk, kedvezményes bérletet tudnak nálunk váltani, mellyel bármennyi alkalommal eljöhetnek hozzánk, de vannak olyan kivételek, amikor ettől is eltekintünk, hiszen az a célunk, hogy minél többen láthassák a kiállításainkat” – fogalmazott Fogas Ottó. A múzeumigazgató szerint a gyermekekkel minél hamarabb meg kell ismertetni az értékeket, s ehhez olyan tárlatvezetésekre van szükség, melyek során rögzülnek az érdekességek, és néhány év múlva is tudni fogják a diákok, hogy milyen értékek vannak hazánkban.

A szőregi Kossuth-iskola diákjai ingyenesen tekinthették meg Munkácsy Mihály alkotásait, de Fogas Ottó reméli, a következő tanévben már ez az intézmény vesz bérletet a diákok számára. Csábi Ferencné, a Kossuth Lajos Általános Iskola napközis munkaközösség vezetője portálunknak elmondta, fontos céljuk, hogy a gyerekeket megismertessék a olyan festők műveivel, mint például Munkácsy. Hozzátette, fontos, hogy ismerjék a Golgotát, a Honfoglalást és a többi alkotást is. „Az iskolánk összes tanulóját elhoztuk, 372 diák és 28 pedagógus tekintette meg a kiállítást. A felsősök fél órás, míg az alsósok 10 perces tárlatvezetést kaptak, a kisebbeket nehéz lekötni hosszabb időre. Az alsósoknak meséltem Munkácsy életéről is, nagyon várták a múzeumlátogatást” – magyarázta a tanárnő, hozzátéve, Rózsavölgyi József közreműködésével tekinthették meg a tárlatot ingyenesen. A körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, a Móra-múzeum igazgatója minden egyes tárlatról és rendezvényről értesíteni fogja a szőregieket, s igyekeznek majd hasonló közös múzeumlátogatásokat is szervezni.

Varga Anna, szegedma.hu