Ez év márciusában a Kossuth-est elmaradhatatlan családi eseményként került megrendezésre hagyományainkhoz híven.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna iskolánk igazgató asszonya köszöntőjében nagy örömmel konstatálta, hogy megtelt az iskola, sok szülő volt kíváncsi rendezvényünkre.

Minden osztály készült valamilyen meglepetés műsorral. Kicsik és nagyok felváltva próbáltak az aulában. A felső tagozatosok közül a 8. a osztályosok Csipkejózsika című előadása három nyelven nagy sikert aratott, Vér Anikó betanításában.

Sün Balázs mesés történetét a drámás csoport adta elő, kiknek betanítói: a Pinceszínház vezetője Kancsár József és művész társa Papp Gabriella voltak.

Jókedvű dalt énekeltek a szerb csoport tagjai Kincset a gyerekeknek címmel, akikkel Gyukin Dájáná immár 3 éve foglalkozik illetve a szerb nyelv megszerettetésével.

Hangos nevetés kísérte Romeo és Juliet történetét, mely egyéni feldolgozásban került színpadra a szintén 8. évfolyamosok előadásában, kiknek felkészítője: Gubikné Haraszti Katalin volt.

A felső tagozatosok műsora Petőfi Sándor: Szeget, szeggel című versével zárult Mucsi Mária előadásában, felkészítette Keresztesné Halász Katalin.

Tanító nénik (Baranyiné Mészáros Edit, Benedek Andrásné, Bányainé Seprenyi Gabriella, Csábi Ferencné, Erdélyi Mariann, Házy Zsoltné, Istókné Oláh Ágnes, Sövényházy Anna, Szabó Mónika, Tarjánné Kádár Piroska), szervezték meg, hogy az alsó tagozatos  gyerekek 1-4 osztályig, zenés mesejátékot adjanak elő közösen. A Dzsungel könyvét választották ki bemutatásra. A színpadot ellepték a kis farkasok, szóba került Maugli, Balu és Bagira között a nevelés lényege a – szigor – a Pofonofon dalban. Kis majmok  próbálták vezérükké fogadni Mauglit. Ennek majdnem rossz vége lett, mert megjelent Ká, a gonosz kígyó. Azután vadászok léptek a színpadra fergeteges bot táncukat adták elő. Gyönyörű lányok táncukkal fogadták a falu tagjává a főhőst. Sejtelmes fényekben érkezett a színre a tigris, hogy végül legyőzzék. A keselyűk fantasztikus tánccal búcsúztak Sir Kántól.

A fináléban 170 kisgyerek énekelte a Dzsungel könyve c. zenés mesejáték záró dalát, a nézők vastapsával kísérve.

Nagyszerű este volt.

Köszönjük Mindenki munkáját és támogatását.

Solymosi Lajosné tanárnő