A szerb népismeret óra keretein belül, 2019. 12. 17-én egy újabb látogatást tettünk Deszkre. Ez alkalommal a Szerb Kulturális Központban jártunk.

A foglalkozás elején érdekes előadáson vettünk részt a szerb népviseletről, valamint a kiállító teremben lévő ruhadarabok és kiegészítők történetét ismertük meg. Megtanultuk, hogy az öltözet nem csupán védte a viselőjét, hanem díszítette és kifejezte társadalmi helyzetét.

A kiállítóteremből a kézműves terembe invitáltak minket, ahol mi is bepillantást nyerhettünk, hogy hogyan is készül el az ing vagy az öv, a szerb népviselet alapalkotó részei.

Nagy öröm volt a szövőszéket kipróbálni. Használata komoly összpontosítást és kitartást igényel. Öröm volt látni diákjainkat, hogy a szövés első lépéseit nagy figyelemmel próbálták elsajátítani.

A foglalkozás végén kifejeztük köszönetünket Brczán Évának, aki a foglalkozást vezette és a nagy érdeklődés tekintetére egy újabb találkozás reményében búcsúztunk.

Gyukin Dájána, Vasiljev Márta
Szőregi Regélő, 2020. január