Hagyományainkhoz hűen nyelvi hetünket november 11-én kezdtük meg. A gyerekek izgalmas témákból válogathattak angol, német és szerb nyelven egyaránt egy héten át.

A versenyszámokban 5-8 osztályos tanulók méretették meg magukat. A lelkes jelentkezők kipróbálhatták magukat tudáspróbákon, országismereti feladatokban, London-kvízben, kistérségi  versenyen, színházi délutánon és mókás activity fordulón is. Minden megpróbáltatáson rengeteg, lelkes diák küzdött a remek helyezésért. Az évfolyamok mindegyikén játékos nyelvi vetélkedőkön mérhették össze tudásukat a gyerekek. Az idei Angliai úton szerzett élményeket és tudásukat a londoni vetélkedőn kamatoztatták. A történelmi, földrajzi kérdések mellett kihívást jelentett a  játékosoknak a nevezetességeket activity formájában előadni. Az idei angol színház tematikája Aranyfürtöcske és a három medve meséjének előadásában nyilvánult meg. Minden csapat kiváló szövegtudással és színpadi képpel és díszlettel lépett a közönség elé. A délutánt jó hangulatban, kacagással töltöttük együtt.

A német szakkörös tanulók is kipróbálhatták tudásukat. Egy német nyelvű vetélkedő és activity várt az eleven fiatalokra. A szerbet tanuló diákok a szavak kapcsán mérhették fel tudásukat. Játékos  vetélkedőn vettek részt, melyek nagyszerű légkörben és tapasztalatokkal zárultak.

Úgy gondoljuk minden résztvevő diák jól érezte magát, a feladatokon keresztül tovább gyarapíthatta nyelvtudását. A díjakra nézve biztosan kellemesen gondolnak vissza az elmúlt hétre.

Szeretnénk megköszönni a Szőregi Kossuth Magánalapítvány nagyvonalú támogatását, amely hozzájárult a díjak, eszközök beszerzéséhez illetve a nyertesek megjutalmazásához.

Gubikné Haraszti Katalin
Szőregi Regélő, 2019. december