Így vall róluk tanítójuk, Szabó Pálma:

„Még csak első osztályosok, de már sikerekben gazdagon indították el az iskolai életüket. Gyönyörű rajzával sikerült elérnie a dobogó legfelső fokára Tiszó Gergőnek. Az iskolában megrendezett mesemondó versenyen az osztályból négyen is részt vettek: Gálzó Hanna,  Somogyi Sára, Lajos Laura és Maróti Boldizsár. Nagyon alapos felkészülés, gyakorlás után izgatottan álltak neki a feladatnak, hogy összemérhessék tudásukat iskolatársaikkal. Elmondásuk szerint megérte minden küzdelem a nagy tapsért és a sok mosolyért. A versenyen tovább ugyan nem jutottak, de nem lankadt a lelkesedésük, megérte a sok fáradozás, hogy  képviselhették az osztályt. Nem kisebb teljesítmény, a Mikulás futáson elért eredmények, melyek bizonyítják, hogy nem csak kreatívak, ügyes mesemondók, hanem mozgékonyak is, mivel az 1.b osztályból nevezett a legtöbb versenyző a futásra. Alsó tagozatban 1600 métert kellett végigfutniuk, ami még egy felnőtt számára is kihívást jelent. Ezért is dicséretes, hogy első  osztályosok értek célba 2. és 3. helyezettként az alsósok között. 2. helyezést ért el Németh  Nimród, 3. helyezést Márta Zalán, akik kipirult, de boldog arccal, éremmel a nyakukban  várhatták a Mikulást. A téli szünet után a gyerekek nagy lelkesedéssel tértek vissza az iskolába, újra belevetették magukat az írás és olvasás világába. Készülnek a NyelvÉsz versenyre, amire 10 fő is jelentkezett az osztályból, ezzel bizonyítva, hogy mennyire motiváltak. Szavalóversenyre is  készülnek a kis elsősök, hogy újra összemérhessék tudásukat más iskolák diákjaival. Az osztály februárban Mohácsra megy kirándulni. Érdeklődéssel várják a gyerekek, hogy az iskolán kívül is  szerezzenek újabb élményeket és a busókkal együtt a kereplők zajával űzhessük el a telet.”

Boldogság tanítványaim napi sikereit megélnünk, az olvasás, az írás, a közös munka, a tízóraizás, ebédelés, és a szüneti játék során ismerkedünk, összeszokunk egymással nagy szeretettel és bizalommal. Engedjék meg, kedves Szülők, hogy e lapon keresztül köszönjem meg Önöknek napi támogató munkájukat is, hiszen csak így tudjuk elérni a legkiválóbb eredményeket, fejlődéseket.