A 3.b osztály egy sikeres erdei iskolai pályázat eredményeként emlékezetes 5 napot töltött a csodás Bakonyban. A pénzesgyőri oktatóközpont szakemberei változatos és izgalmas programokkal vártak bennünket. Az erdőt-mezőt járva gyönyörködtünk a színes virágokban, ismerkedtünk a környék növényvilágával, figyeltük a madarak varázslatos énekét, s nem ijedtünk meg az utunkba kerülő sárgahasú unkától, siklótól sem. A túrák során igazi geológusokká válhattunk, mészkő maradványok, lenyomatok után kutattunk, nem kevés sikerrel. Izgatottan és boldogan keresgéltük a csigák, kagylók kövületét, s vártuk, mi bukkan elő a mészkövek belsejéből a kalapácsütés nyomán. A Gerence-patakon néha akrobata mutatvánnyal ugyan, de többször sikeresen átkeltünk, és nagyító segítségével szemügyre vettük az apró vízi élőlényeket. Az erdei iskola gazdaságával ismerkedve egészen közelről megfigyelhettük a birtokon élő háziállatokat, részt vettünk a beterelésben, etetésben. Sokan  eddigi félelmüket legyőzve simogatták az állatokat, volt, aki még puszit is kapott tőlük. A kert gyógynövényeit megismerve teát főztünk belőlük, kíváncsian kóstolgattuk az ismeretlen ízeket, s próbáltuk az illatuk, ízük alapján beazonosítani azokat. Ezek után már a csalán sem ellenségünk! A búcsúesten nem maradhatott el a szalonnasütés, a tűz köré varázsoltuk népdalokkal, mondákkal a bakonyi betyárokat és állíthatjuk, megvan az „utánpótlás”. A tábortűznél mindenki megfogalmazta melyik élményét vinné haza a hátizsákjában, hát bizony, ha lehet, hoztuk volna a hegyet, az erdei iskolát, a patakot, Buborékot, a pulikutyát…

Fotó: Kossuth Lajos Iskola

Fotó: Kossuth Lajos Iskola

Megható volt hallani, ahogy megfogalmazták a gyerekek: sikerült valamilyen félelmét legyőzni, ezután szívesebben túrázik, Wass Albert szavaival élve: „látó emberként tér haza”. Bizony többen elpityeredtek, mert érezték, hogy hamarosan becsukjuk az erdei iskola kapuját. Az „égigérő tanteremben” nemcsak ismereteink bővültek, hanem a sok közös élmény, az egymásrautaltság még jobban összekovácsolta kis csapatunkat. Már a következő erdei iskolát tervezik a gyerekek!

3.b osztály
Szőregi Regélő, 2015. június

Borítókép: Fotó: Kossuth Lajos Iskola